Hetedszer is Magyar Kupa győztes lett a Bp. Honvéd

Bp. HonvédSisa Tibor csodát művelt Kispesten.

Egy gólos előnnyel fogadta a Bozsik-stadionban a Bp. Honvéd a győrieket a Magyar Kupa döntőjének visszavágóján. Az első félidőben a kispestiek irányították a játékot, összességében több lehetőséget alakítottak ki, de a kapuba ők sem tudtak betalálni. A győriek előtt is adódott helyzet, egy alkalommal a hazai védőknek a gólvonalról kellett tisztázniuk, de végül megőrizték kapujukat a góltól.

A második játékrész derekán megfogyatkozott a Győr, Supics jutott a kiállítás sorsára, így megpecsételődött a vendégek sorsa. Igaz, a létszám a hajrában Benjamin kiállítása miatt kiegyenlítődött, gól azonban nem esett, így a Honvéd nyerte a kupát hetedszer, és kiléphet az európai porondra.

Magyar Kupa, döntő, visszavágó

Budapest Honvéd-Győri ETO 0-0
Kiállítva: Benjamin (83.) ill. Supics (63.)

A Magyar Kupát a Honvéd nyerte 1-0-ás összesítéssel.

fotó: honvedfc.hu

Hetedszer is Magyar Kupa győztes lett a Bp. Honvéd” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Azért az túlzás, hogy csodát tett volna Kispesten. Az eddigi eredmények amit elért Kispesten azok nem éppen a csoda felé hajlanak.
    Inkább azt mondanám, hogy valamival többet tettek a kupa megnyeréséért mint a Győr. Mellesleg nem is ártott nekik, mert mostanság eléggé “nagyra vették a mellényt”.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s