Egy áldozata már van a licencügynek?!

A Gyirmót vezetősége közleményt adott ki a licencügy legújabb fejleményeivel kapcsolatban.

A közleményt változtatás nélkül közöljük.

Nyilatkozat

A mai MLSZ elnökségi ülésen Horváth Ernő Elnök úrral egyetemben résztvettem, a Gyirmót FC Klublicence ügyében tett meghallgatáson. Mint ismeretes, az Elnökség jóváhagyta a másodfokú Licencadó Bizottság határozatát. Határozott meggyőződésem, hogy új eljárásra kellett volna kötelezni a Bizottságot, hiszen az eljárás során számos hiba történt. Úgy érzem, hogy az eljárás folyamán a lehető legjobban végeztem a munkám, s jóhiszeműen jártam el akkor is, amikor figyelmetlenül aláírtam azokat a lapokat, melyeken a leadott dokumentumok listája hibásan, s nem a szóban megbeszéltek szerint szerepelt. Ezáltal úgy gondolom megtévesztettek engem. Természetesen mindezek tudatában felajánlottam a lemondásomat az Elnök úrnak. Mindazonáltal meggyőződésem, hogy a Gyirmót FC mindenben megfelel a Licence követelményeinek.

Pintér Dávid
Technikai vezető

Állásfoglalás!

A sport szellemével teljesen ellenkező döntés született, mikor az MLSZ elnöksége nem kötelezte a licencadó bizottságot új eljárásra.
Most a Budaörs elleni mérkőzésre koncentrálunk, s szeretnénk a hétvégén bajnokok lenni. Hétfői nappal konzultálunk szakjogászainkkal, s megvitatjuk az összes jogorvoslati lehetőségeinket, amelyekkel természetesen élni fogunk. Meggyőződésünk, hogy a Gyirmót FC megfelel a Licence követelményeinek. Úgy tűnik, hogy az MLSZ előtt az önhibánkon kívül késve beérkezett APEH, VPOP, Önkormányzati igazolás amely természetesen 0-s nagyobb súllyal bír, annál, mint az, hogy a Gyirmót ténylegesen mindennek megfelelve akár bankgaranciával induljon az első osztályban.

Horváth Ernő
Gyirmót FC/SE képviselő

forrás: nb2.hu

Egy áldozata már van a licencügynek?!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Sajnos nem látunk bele a dolgok mögé, pedig lehet, hogy az kellene. Tudjuk, hogy ez a vezetés nem a legjobb – és finom is voltam -. Ezt kell szeretni… ha a többség elfogadja, akkor hiába lázadhatnak. Ez van.

    Kedvelés

  2. ha nyárig ultramodern, 30ezres stadiont építene a Gírmót, milliárdos befektetővel a háta mögött leigazolná a magyar vállogatottat, akkor sem kapna licencet.az mlsz valaki másnak tartogatja azt a helyet ez egyértelmű.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s