Kézilabda: a nyár folyamán lesz megoldás a közvetítésekre

További egyeztetésekre kerül majd sor, de a nyár folyamán minden bizonnyal sikerül majd megállapodnia egymással a Magyar Kézilabda Szövetségnek (MKSZ) és a Sport Televíziónak a magyarországi mérkőzések közvetítési jogáról – számol be az nso.hu

Ezt Máté Pál, a csatorna főszerkesztője mondta az MTI-nek a Sinka László MKSZ-elnökkel folytatott szerdai megbeszélését követően.

„Hosszú évek óta remek kapcsolat van a Sport TV és a szövetség között, mindkét fél látja a problémát, és szeretne rá megoldást találni” – nyilatkozta Máté.

Jelen állás szerint a Sport TV MKSZ-szel kötött szerződése kedden, június 30-án lejárt, ám a korábbi megállapodás értelmében további egy évig még a Sport TV-é a magyar rendezésű férfi és női válogatott, férfi és női bajnoki, valamint férfi és női Magyar Kupa-mérkőzések közvetítési joga, mivel május 31-ig egyik fél sem jelezte a másik felé, hogy az egyéves opciós joggal ne kívánna élni.

A tárgyalásokat a szövetség most mégis azért kezdeményezte, mert időközben egy másik csatorna, a Sport Klub is bejelentkezett ezért a csomagért. Márpedig a másik társaság pénzt is áldozna a jogokért, míg a Sport TV ingyen közvetíti a mérkőzéseket.

forrás: nso.hu/mti

Kézilabda: a nyár folyamán lesz megoldás a közvetítésekre” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. álljon már le ez a kibaszott sport tv. a sportklub jó és minőségi közvetítést fog adni. Máté palinak üzenem: nem teszitek tönkre a sportklubot köcsögök!!!!!!! én a helyedbe inkább elszégyellném magamat, hogy piacvezető csatornaként (már nem sokáig remélem)egy büdös fillért nem adtok a kézlabdába és ezek után még pangtok, hogyha az mksz nem kér belőletek. Magyarországnak alapból nincs szüksége ilyen szánalmas, fasszopó, tetű bandákra, mint ti. miért akartok mindent ti adni? te, köcsög, már nem ti vagytok az egyetlen sportcsatorna. én örülnék neki, ha most már békén hagynátok a sportklubot. nem zavar az, hogy nincs miattatok a sportklubon szinte semmilyen magyar sport? szóval jó lenne, ha tisztességesek lennétek és hagynátok érvényesülni a többi sportcsatornát is

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s