Csak két magyar jutott tovább

Öt úszóból kettő, azaz Mutina Ágnes és Verrasztó Evelyn a középdöntőbe jutott a 200 méteres gyorsúszó számban a Rómában zajló vizes világbajnokságon. Cseh László és Kiss Gergő visszalépett

Cseh László, a 200 méter pillangó – egészségügyi állapota miatt -, és Kiss Gergő, a 800 méter gyors küzdelmeitől lépett vissza, így a kedd délelőtti előfutamokban, így öt magyarnak szurkolhatunk.

A délelőtti program első számában az 50 méteres férfi mellúszással kezdődött. Ebben a számban Gyurta Dániel és Szele Dávid révén voltunk érdekeltek. Gyurta Dani 28.41 másodperces új egyéni csúcsot ért el, összesítésben ez kevés volt, hiszen csak az 54. lett és nem jutott a középdöntőbe, míg Szeles Dávid 56. helyen végzett.

Cseh Laci távollétében, csak Kovács Norbertért szurkolhattunk 200 méteres pillangón, aki 1:59.64 perces ideje összesítésben csak a 37. helyhez volt elég.

A női 200 méter gyors végre magyar sikereket hozott, miután Mutina Ágnes a 4., Verrasztó Evelyn a 10. legjobb idővel jutott az esti elődöntőbe. Mutina 1:56.84-es új országos csúcsot úszva második, Verrasztó pedig egyéni rekorddal (1:57.63) harmadik lett saját futamában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s