Itt az idő a revansra!

A magyar férfi vízilabda válogatott kedd délután a szerbekkel játszik a negyeddöntőben a római világbajnokságon.

Az athéni olimpia óta a magyar csapat egyszer sem tudta legyőzni az időközben mumussá váló szerbeket. Kilenc mérkőzést játszottunk a déli szomszédainkkal, ebből egy döntetlen és nyolc vereség. Itt az idő a megújuló magyar csapatnak, hogy revansot vegyen a szerbeken.

A Kemény-legénység az A-csoportot, ha nehezen is, de megnyerte, miután először Kanadát 15-6-ra legyőztük, aztán a németekkel némi meglepetésre 7-7-es döntetlent játszottunk. Az utolsó csoportmérkőzésen dől el, ki lesz az A-csoport győztese. Mieink Dél-Afrika ellen simán nyertek 15-5-re, és Kanada óriási meglepetésre 5-4-re legyőzte a németeket, így mi végeztünk az élen, a juharlevelesek a másodikok, és a németek a harmadik helyen végeztek. Ez azt jelenti, hogy a Kemény-csapat egyenes ágon bekerült a negyeddöntőbe.

A szerbek a C-csoportban szerepeltek. Az első találkozón a spanyoloktól 11-9-re vereséget szenvedtek, majd a második mérkőzésen a kazahokat 20-3-ra legyőzték. Az utolsó csoportmérkőzésen az ausztrálok ellen 8-8-as döntetlent játszottak, így a második helyen végeztek.

A nyolcaddöntőben a házigazda olaszokkal csatáztak a szerbek a negyeddöntőért, és végül 7-5-re meg is nyerték. Így létrejön az álommeccs a magyar-szerb találkozó.

A vlv.hu beszámolója alapján a délelőtt konditerem, délben videózás, este vizes edzés – ez volt a csapat programja a negyeddöntő előtti napon. A játékosok véleménye szerint ma délután kezdődik az igazi világbajnokság.

A mai találkozót az m1 adja élőben 13:51 perctől, és itt a Sportmenün is beszámolunk a mérkőzésről.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s