Női junior kézilabda Eb, döntő: Magyarország – Norvégia 27-29 – a kibeszélő-show

Női JunEb 2009 logó 100Vasárnap 17:00-kor kezdődik az Európa-bajnokság döntője, ahol a mieink és a vikingek, azaz a norvégok fognak játszani. Bemutatjuk a két csapat eddigi útját és beszámolunk a találkozóról.

Korábban már bemutattuka handball.hu segítségével a norvégokat, aki a csoportmérkőzések során veretlenül, azaz mindhárom találkozójukat megnyerték.

Az Eb-n egyszer már játszottunk a norvégokkal, méghozzá a középdöntő első mérkőzését, ahol 24-24 lett a vége. Ha egy picivel jobban koncentrált volna a társaság, akkor meg lett volna a siker. Erről a mérkőzésről beszámoltunk.Az elődöntőben a norvégok 30-21-re legyőzték a németeket, míg a magyarok pedig az oroszokat 30-23-ra. A fináléba bekerült Magyarország és Norvégia, így ez a két nemzet küzdhet az aranyért.

Róth Kálmán szerint “Most már megverjük Norvégiát”.

A győri Magvassy-csarnokban rendezik meg a döntőt, ahol várhatóan pokoli hangulatot fog teremteni a Rába-parti közönség. A találkozót élőben a Sportklub közvetíti, és itt a Sportmenün tíz percenként rövid összefoglalóval fogunk jelentkezni.

Szurkoljunk közösen a lányoknak, hogy meg legyen a csoda, az Eb-megnyerése!

Az Eb eddigi helyezései:
5. Franciaország
6. Spanyolország
7. Svédország
8. Hollandia
9. Montenegró
10. Szlovénia
11. Szerbia
12. Lengyelország
13. Dánia
14. Románia
15. Ausztria
16. Szlovákia

16:00: Lejátszották a harmadik helyet, amelyben az oroszok 29-24-re nyertek a németek ellen. Bő fél óra, és megkezdődik a Magyarország – Norvégia döntő.

16:20: A csapatok már melegítenek a pályán. Pár perc és a győri Magvasyy-csarnok teljes hangzavarban lesz.

16:23: A találkozót a francia Bonaventura, Bonaventura páros fogja vezetni. Az is eldőlt, hogy nálunk a két kimaradói: Dajka Bettina és Turcsányi Krisztina lesz.

16:49: Most jönnek be a csapatok a pályára. Jönnek a bemutatások és a nemzeti himnuszok.

17:00: A norvégok kezdik a mérkőzést. tíz percenként beszámolunk a találkozóról.

Hajrá Csajok!
Hajrá Magyarok!

17:10: Az első tíz percben a magyar csapat jól kezdet, hiszen 3-1-re is vezettünk, azonban a norvégok szívósan játszanak. Zácsik Szandra, eddig három gólt dobott. Az eredmény: 5-4 nekünk.

17:20: A 20. perc elején 10-9-re vezetünk. Továbbra is szívós és szoros a mérkőzés. A 13. perc elején emberhátrányba kerültünk, és ezt a vendégek ki is használták, hiszen 6-6-nál két gyors gólt dobtak, és 8-6-ra vezettek. Azonban a magyar csapat új erőt kapott, zsinórban három gólt dobott, így 9-8 volt az állás. Kovacsicsz, Hornyák, Deáki és Zácsik és Vígh Vivi eddig remekül játszik.

17:35: Az utolsó tíz percben is folytatódott a szoros játék. A mieink legjobbja eddig Kovacsicsz Anikó, Zácsik Szandra és Víg Vivi. A félidőben egy gólos magyar vezetéssel mentek pihenni a csapatok. 16-15.

17:47: Meg kezdődött a második félidő! Hajrá Magyarok!

17:56: A 40. perc elején a norvégok 32-20-ra vezetnek. Az első tíz percben a vikingek nekünk estek, és sorra dobják a gólokat, míg a mieink kicsit bent maradtak az öltözőben. Küzdenek, hajtanak, de ennél több kell és szerencse is kell. A norvégoknál befelé pattannak a labdák a kapufáról, illetve a kapusainkról.

18:10: A 40. és az 50. perc között többször is két-három góllal is vezettek a norvégok, a mieink nem adják fel. A második félidőben remekül játszanak a vikingek, a mieink az Eb eddig legpechesebb és nehezebb időszakát éli. A norvégok négy góllal vezetnek ellenünk.

18:12: Nyolc perc van még a meccsből, négy góllal vezetnek a norvégok 28-24-re.

18:35: A hajrában hiába zárkóztunk fel két gólra, sajnos nem sikerült kiegyenlítenünk. Így 29-27-re a remek második félidei teljesítménye alapján a norvégok lettek az Európa-bajnokok! A magyar csapat legjobbja a mai napon Kovacsicsz Anikó volt.

Szép volt, Lányok! Ne feledjék a magyar csapat kivívta a jövő évi dél-koreai világbajnokság részvételét. Van jövő ebben a csapatban.

Az Eb végeredménye:
1. Norvégia
2. Magyarország
3. Németország
4. Oroszország
5. Franciaország
6. Spanyolország
7. Svédország
8. Hollandia
9. Montenegró
10. Szlovénia
11. Szerbia
12. Lengyelország
13. Dánia
14. Románia
15. Ausztria
16. Szlovákia

A döntő után kihirdették az Eb legjobbjait:
Az Eb gólkirálynője: Beate Scheffknecht (AUT) – 61 gól
Kapus: Víg Vivien (HUN)
Balszélső: Majda Mehmedović (MNE)
Balátlövő: Zácsik Szandra (HUN)
Beálló: Danick Albertine Snelder (NED)
Irányító: Irina Nyikityina (RUS)
Jobbátlövő: Nora Mørk (NOR)
Jobbszélső: Amanda Kurtovic (NOR)
A legjobb védőjátékos: Luisa Schulze (GER)
A torna legértékesebb játékosa (MVP): Nora Mørk (NOR)
A legsportszerűbb csapat: Ausztria
A legjobb magyar játékos: Kovacsics Anikó

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s