VB-selejtező: Dánia – Magyarország 0-1 – a kibeszélő-show

Dániamagyar_zaszlo1Szerdán 20:45-kor lép pályára a magyar válogatott a vb-re kijutó házigazda Dánia ellen Koppenhágában.

A 2010-es világbajnoki selejtező utolsó fordulóját rendezik meg ma este Európában, köztük a Dánia-Magyarországot. A legelső játéknapon találkozott a két csapat. Az emlékezetes budapesti mérkőzésen gól nélküli döntetlennel végződött, pedig Huszti Szabolcsi óriási ziccert hagyott ki. Az a két nagyon hiányzik most. Ki gondolná azt, hogy az utolsó forduló előtt Dánia még mindig veretlen? Bizony, Morten Olsen – egykori kiváló, világsztár – szövetségi kapitány vezérlevétel a dánok 2002 után újra ott vannak a világbajnokságon. A mieink, pedig 1986 óta nem…. Talán a következő Eb-sorozatban sikerülhet, a fiatalokkal.

– Hosszú ideje, 26 éve nem nyert a magyar csapat a dánok ellen

A két csapat eddig 14-szer találkozott egymással, az örökmérleg magyar fölényt mutat, mivel nyolc győzelem mellett mindössze három dán siker és három döntetlen született. Ugyanakkor a magyar válogatott legutóbb majdnem 26 évvel ezelőtt nyert a dánok ellen: 1983. október 26-án 1-0-ás hazai siker született Budapesten.

Dániában a magyar pontszerzés 1973-ban sikerült legutóbb, míg a vendégsikerig 1967-ig kell visszanyúlni a múltban.

– A találkozót a Duna TV közvetíti élőben. Ha valakinek esetleg nem jönne be, vagy nincs televízió közelben, akkor az est folyamán adunk egy streamet.

Gera búcsúzik a címeres meztől. Vajon végleg?

Az inforádió információi szerint a várható kezdőcsapat így áll fel a dánok ellen:

Babos – Bodnár, Juhász, Vanczák, Halmosi – Buzsáky, Tóth Balázs, Varga József, Dzsudzsák – Rudolf, Torghelle

Amint megtudunk a hivatalos összeállításokról, azt közölni fogjuk.

——————————————————————–

20:34: Köszöntjük a kedves olvasókat. Az utolsó vb-selejtező mérkőzés következik. Forr a levegő Koppenhágában, munt korábban beszámoltunk Gera nem lesz ott, viszont az is kiderült, hogy Huszti Szabolcs is kimaradt a keretből.

20:37: Íme a streamek, ahol nézhető a Dánia-Magyarország találkozó.

20:39: Íme a kezdőcsapatok!
Dánia: Sörensen – C. Poulsen, Christensen, Agger, M. Jacobsen – L. Jacobsen, J. Poulsen, Enevoldsen, Rommedahl – Tomasson, Bendtner
Magyarország: Babos – Bodnár, Vanczák, Juhász, Halmosi – Tóth B. – Dzsudzsák, Varga, Buzsáky – Torghelle, Rudolf
kispados: Király Gábor, Bodor Boldizsár, Gyepes Gábor, Gaál Miklós, Vadócz Krisztián és Priskin Tamás

20:44: Aki nézi a keretet, észre veszi, hogy Gerán kívül Huszti Szabolcs sincs ott. Ki érti a kapitányt? A portugálok ellen miért nem így kezdtünk 4-4-2-vel? Továbbá Rudolf érdekes módon felépült… Szurkoljunk a Fiúknak!

20:47: Elkezdődött a mérkőzés. A házigazdák piros, a mieink fehér mezben játszanak. Rögtön első dán helyzet maradt ki, Babos hárított. Nézve a találkozót a mieink a 4-5-1-es szerkezet lenne.

20:57: A 10. perc elején elmondható, hogy a házigazdák neki estek a mieinknek, és legalább 4 (!) helyzetük is kimaradt. Az eredmény továbbra is 0-0. Észre vehető, hogy a magyar válogatottnál Rudolf bal szélen, és Torghelle egyedül elől játszik. Ez lenne a két csatáros rendszer, kapitány úr?

21:08: A 20. perc végén 17 méterről kaptunk egy szabadrúgást, Rudolf lerántása miatt. A szabadrúgást Buzsáky végezte el, aki a sorfalba rúgta bele…

21:22: A 35. percben megszereztük a vezetést Buzsáky góljával! Rudolf vezette rá a labdát a dán védelemre. Passza némi szerencsével jutott el Buzsákyhoz, aki higgadtan Sörensen mellett-fölött a hálóba passzolt

21:34: A játékvezető lefújta az első félidőt.
Összefoglaló: Az első félórában a dánok végig fölényben és sorra alakították ki a helyzeteiket, a mieink részéről Babos remekül védett. A 30. perc tájékán a magyar csapat már a középpályán kezdte letámadni a hazaiakat és ennek meg lett az eredménye. A 35. percben Buzsáky góljával vezetünk.

Félidei eredmények a csoportból:
Portugália – Málta 2-0
Svédország – Albánia 3-0

21:50: Kezdődik a második félidő.

22:06: A 61. perc elején továbbra is 1-0-ra vezetünk a dánok ellen. A második félidő elején mindkét csapatnak akadtak lehetőségei, azonban az eredményben nincs változás.

22:16: A 70. perc elején óriási magyar helyzet maradt ki:

22:19: A 75 . perc elején jön Huszti…

22:21: Nos, Huszti Buzsáky helyett állt be. A dán közönség egyre hangosabban fütyül..

22:38: Vége, a játékvezető lefújta a találkozót. Nyertünk!
Összefoglaló: A második félidő elején mindkét csapatnak akadtak lehetőségei, aztán a hátralévő percekben a házigazdák mindent megpróbáltak, hogy gólt szerezzenek, de ezen az estén nem jött össze. Buzsáky góljával a magyar válogatott nyert a dánok otthonában. Szép ez a búcsú.

Vb-selejtező, 1. csoport:

Dánia-Magyarország 0-1 (0-1)
Koppenhága, Parken Stadion, v.: Meyer (német)
Gól: Buzsáky (35.)
Dánia: Sörensen – C. Poulsen, Christensen, Agger, M. Jakobsen – L. Jacobsen, J. Poulsen, Enevoldsen (S. Larsen, 46.) Rommedahl (Silberbauer, 72.) – Tomasson (Jensen, 62.), Bendtner
Magyarország: Babos – Bodnár, Vanczák, Juhász R., Halmosi – Tóth B. – Dzsudzsák (Priskin, 90.), Varga J., Buzsáky (Huszti, 77.) – Torghelle, Rudolf (Vadócz, 87.)

A csoport másik két végeredményei:
Portugália – Málta 4-0
Svédország – Albánia 4-1

A mérkőzés összefoglalója:

Az 1. csoport végeredménye:
1. Dánia 10 6 3 1 16–5 +11 21
2. Portugália 10 5 4 1 17–5 +12 19
3. Svédország 10 5 3 2 13–5 +8 18
4. Magyarország 10 5 1 4 10–8 +2 16
5. Albánia 10 1 4 5 6–13 –7 7
6. Málta 10 – 1 9 0–26 –26 1

VB-selejtező: Dánia – Magyarország 0-1 – a kibeszélő-show” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Egy motiválatlan dán csapatot tudtunk legyőzni, nem kis szerencsével…
    Azért gratulálok nekik!!!
    Szép volt fiúk…

    Kedvelés

  2. Uraim,

    Ehhez a mérkőzéshez mit szóltok? Természetesen az én részemről lesz majd egy publikált, és értékelő-cikk a válogatott és a kapitány teljesítményéről.

    Kedvelés

  3. Üdv Sasi!

    Látom mindenki talált magának kellemes szórakozási lehetőséget, egyedül Sportmenü barátunk kínozza magát, bár neki hivatalból kötelező. 😀

    Kedvelés

  4. Lalolib!

    Teljesen igazad van, bár a koncertnek lőttek, mert Moncsi szarul van. Ettől függetlenül, a meccset én sem nézem!

    Kedvelés

  5. Nem szoktam mellébeszélni, így most sem teszem. Gera Zoli nélkül nem nagyon érdekel az egész. Éppen ideje, hogy a magyar foci (és a Fradi) megrontói minden nemű tevékenységétől mellőzzem magam.

    Tibuék teszik jól, hogy inkább koncertre mennek. Én meg előveszem Loreena McKennitt koncert DVD-t és azt nézem.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s