A Fradi nemet mondott az MLSZ-nek

Most ezúttal a Ferencváros utasította el az MLSZ kérését – erről számolt be az ftc.hu

A 100% Fradi információi szerint a Ferencváros vezetői nem támogatják a Magyar Labdarúgó-szövetség azon tervét, hogy a nagyválogatott programja miatt felcseréljék egymással a Soproni Liga 15. és a Ligakupa 8. fordulóját.

Mivel a Fradi november 13-án, pénteken 19.00 órai kezdéssel a Honvédot fogadja, és a meccset a Duna Tv élőben közvetíti, a zöld-fehérek nem járulnak hozzá semmi olyan programváltozáshoz, amely eredményeként nem az eredetileg kiírt időpontban rendezik meg a találkozót.

A Fradi honlapján olvasható levél (melyet Róka Géza, az MLSZ versenyszervezési osztályának vezetője jegyzett) szerint a magyar válogatott november 14-én idegenbeli felkészülési mérkőzésen lép pályára.

A fordulók felcserélésének ötlete első hallásra azért tűnik túlzónak, mivel Erwin Koeman szövetségi kapitány eddig csak Rudolf Gergelyre számított a hazai élvonalban szereplő játékosok közül.

Forrás: nso.hu

A Fradi nemet mondott az MLSZ-nek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. már épp ideje volt! egyszerűen nem szabad hagyni, hogy szórakozzanak velünk, azt meg mégugysem, hogy élőskedjenek rajtunk…

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s