Hárman maradtak a Hunniában

Selenka Szilvián, Lázár Szilvián és Kószó Andreán kívül minden játékos, valamint a vezetőedző, Varga Márta is távozott a Hunnia KSK együttesétől – írja a handball.hu

A klubot ért támadások után több szponzor is elpártolt az együttestől, így a fizetések már jó ideje elmaradtak a Hunniánál. A szakosztály vezetősége kedd délután tartott megbeszélést a csapat tagjaival, akik (három fő kivételével) úgy döntöttek, nem hajlandóak elfogadni a klub által nyújtott új konstrukciót, azaz a félprofi szerződést.

“A szerdai bajnokival kapcsolatban úgy tűnik, hogy mivel az ifjúsági és a serdülő csapat továbbra is probléma nélkül működik, a három nálunk maradt felnőtt játékossal leutazunk Békéscsabára. Amúgy sem sok eséllyel pályáztunk volna akár egy pontra is Mátéfi Eszteréknél” – fogalmazott Miltényi Zoltán , a Hunnia ügyvezetője a handball.hu érdeklődésére.

handball.hu: Hogyan tovább a békéscsabai meccs után?
Miltényi Zoltán: Célunk, hogy a csapatot tovább működtessük. Nem tudok neheztelni a lányokra, hiszen nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Maximális köszönettel tartozom nekik, mert minden meccsen teljes szívvel odatették magukat, küzdöttek, jó példa erre a debreceni bajnoki, ahol a rossz körülmények ellenére is mindenki vállalta a játékot.

handball.hu: Minek köszönhetően távoztak a támogatóitok?
Miltényi: Azzal vádoltak, hogy politikát viszünk a sportba, ám ez éppen fordítva volt. A Népszabadságban megjelent vádaskodó cikk után minden fórumon elmondtuk, hogy ez nem így van, ami sokak számára talán magyarázkodásnak tűnt.

handball.hu: A szponzori szerződéseket elméletileg nem bonthatják fel szezon közben, vagy mégis?
Miltényi: Valóban nem, meg is fogjuk tenni a jogi lépéseket, hogy ezek a pénzek beérkezzenek, bár a polgári peres eljárás három-öt évet vesz igénybe, addig fenntartani egy csapatot pedig nehéz ebben a formában. Nem szeretnénk veszni hagyni a klubot, mert nem akarjuk, hogy az eddig befektetett idő, energia és pénz kárba vesszen. A megkezdett úton szeretnénk járni, vissza szeretnénk nyerni a játékosok bizalmát, törleszteni az elmaradt tartozásokat. Megadjuk a lehetőséget magunknak, illetve az esetleges jövőbeli támogatóinknak, hogy megtarthassuk a becsületünket.

Forrás: handball.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s