Mocsai Tamás otthagyta a magyar kézilabda válogatottat!

A magyar-szerb mérkőzés előtt lemondta a válogatottbeli szereplést Mocsai Tamás. A 30 éves átlövő a bizalom hiányával magyarázta döntését – írja az fn.hu

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége nem kíván foglalkozni Mocsai Tamás ügyével; a válogatott játékos pénteken, a Pannon Kupa alatt elhagyta a válogatottat. Sinka László, az MSZ elnöke az MTI-nek szombaton – egyet aludva a történtekre – elmondta: úgy érzi, az eset feldolgozása Csoknyai István szövetségi kapitány kompetenciája.

“A játékos szuverén joga eldönteni, hogy szeretne-e a válogatottban szerepelni vagy sem. Ha behívót kap, majd összecsomagol és elmegy, akkor a kapitány joga eldönteni, hogy a jövőben számít-e rá vagy sem” – fogalmazott Sinka.

Csoknyai az eset után azt mondta: Mocsai jelezte neki, hogy mivel nem érzi a bizalmat, lemondja a válogatottságot. „Derült égből villámcsapásként ért a hír – nyilatkozta a kezi.hu-nak a kapitány. – Tamás a Tunézia elleni mérkőzést követő reggelen közölte a csapattal, hogy mivel nem érzi a bizalmat, ezért lemondja a válogatottságot, hozzátéve, hogy döntése végleges. Nagy Laci és Laluska Balázs sérülése után így Krivokapics személyében mindössze egy balkezes átlövőnk maradt a Pannon-kupára, de az Eb-szereplésünket is nagyban befolyásolja a döntés, amit nagyon sajnálok.

A Pannon Kupa szombati zárónapján, Veszprémben előbb a szerb és a tunéziai együttes mérkőzik 9:45-től. Amelyik gárda győz, megnyeri a viadalt. A magyarok délben lépnek pályára Románia csapata ellen, és legjobb esetben is csak másodikok lehetnek.

(fn.hu, kezi.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s