Futsal válogatott: A brazilok érvényesítették a papírformát

A jövő évi, hazai rendezésű futsal Európa-bajnokságra készülő (a torna mérkőzéseit január 19. és 30. között a debreceni Főnix Csarnokban és a budapesti Papp László Sportarénában rendezik meg) válogatottunk vasárnap a világbajnok Brazília vendégeként Montes Clarosban játszott – számol be az mlsz.hu

A telt ház, hatezer néző előtt megrendezett mérkőzést 3-0-ás félidő után 6-0-ra a házigazdák nyerték. A két csapat hétfő éjszaka Camtinasban is megmérkőzik egymással.

Kozma Mihály együttese Balázs Zoltán – Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt, Madarász János, Szente Tamás összeállításban lépett pályára, s csereként Pallai Gábor, Angyalos András, Dróth Zoltán, Lovas Norbert, Nagy Gábor, Sivák Péter és Trencsényi János kapott lehetőséget.

Csapatunk kissé megilletődötten kezdett kezdett, amit a brazilok ki is használtak. Játékunk ugyan fokozatosan javult, de a vendéglátók a szünet előtt háromgólos vezetést szereztek, majd a második félidőben újabb három alkalommal találtak a kapunkba.

Kozma Mihály, a Futsal válogatott szövetségi kapitánya:

“Nem lehet rosszat mondani a teljesítményünkre, játékban nem volt akkora különbség a két válogatott között, mint amit az eredmény mutat. A brazil gárda jóval nagyobb játékerőt képvisel, a végeredmény dacára mégis méltó ellenfeleik tudtunk lenni. “

A két csapat hétfő éjjel Camtinasban ismét összeméri erejét.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s