Az FIA nyilvánosságra hozta a 2010-es nevezési listát

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn kora este nyilvánosságra hozta az előzetes jövő évi nevezési listát – írja a f1center.hu

A sportot irányító testület által kiadott közleményből kiderül, hogy a formula-1 mezőnyéhez újonnan csatlakozó Manor istálló 2010-ben Virgin Cosworth néven vesz részt a bajnoki sorozatban, míg a Red Bull Racing neve mellett továbbra is a Renault erőforrásai szerepelnek. A 2009-ben világbajnoki címet szerző alakulat továbbra is Brawn-Mercedes néven szerepel, ám a gárda már jelezte, hogy a tulajdonosváltást követően nevet változtatnak még az idény kezdete előtt.

A lista mindazonáltal nem teljes, hiszen a tizenharmadik csapat kilétét egyelőre homály fedi, miután a Toyota távozását még vizsgálja a szövetség. A legnagyobb esélye természetesen a BMW utódcsapatának, a Sauber istállónak van. Az FIA a közleményben hangsúlyozza: A Toyota Motorsport GmbH-t hivatalosan továbbra is köti a Concorde Egyezmény, ám jelezték, hogy nem vesznek részt a jövő évi világbajnokságon. Ezzel kapcsolatban természetesen bejelentést tesznek majd.

A 2010-es előzetes nevezési lista:

No Versenyző Nevező Konstruktőr
1 Jenson BUTTON (GB) VODAFONE McLAREN MERCEDES McLAREN MERCEDES
2 Lewis HAMILTON (GB) VODAFONE McLAREN MERCEDES McLAREN MERCEDES

3 Nico ROSBERG (D) BRAWN GP FORMULA ONE TEAM BRAWN MERCEDES
4 TBA BRAWN GP FORMULA ONE TEAM BRAWN MERCEDES

5 Sebastian VETTEL (D) RED BULL RACING RED BULL RENAULT
6 Mark WEBBER (AUS) RED BULL RACING RED BULL RENAULT

7 Felipe MASSA (BR) SCUDERIA FERRARI MARLBORO FERRARI
8 Fernando ALONSO (E) SCUDERIA FERRARI MARLBORO FERRARI

9 Rubens BARRICHELLO (BR) AT&T WILLIAMS WILLIAMS COSWORTH
10 Nico HULKENBERG (D) AT&T WILLIAMS WILLIAMS COSWORTH

11 Robert KUBICA (PL) RENAULT F1 TEAM RENAULT
12 TBA RENAULT F1 TEAM RENAULT

14 Adrian SUTIL (D) FORCE INDIA F1 TEAM FORCE INDIA MERCEDES
15 Vitantonio LIUZZI (I) FORCE INDIA F1 TEAM FORCE INDIA MERCEDES

16 Sebastien BUEMI (CH) SCUDERIA TORO ROSSO STR FERRARI
17 TBA SCUDERIA TORO ROSSO STR FERRARI

18 TBA LOTUS F1 RACING LOTUS COSWORTH
19 TBA LOTUS F1 RACING LOTUS COSWORTH

20 TBA CAMPOS META 1 CAMPOS DALLARA
21 Bruno SENNA (BR) CAMPOS META 1 CAMPOS DALLARA

22 TBA US F1 TEAM US F1 COSWORTH
23 TBA US F1 TEAM US F1 COSWORTH

24 Timo GLOCK (D) VIRGIN RACING VIRGIN COSWORTH
25 TBA VIRGIN RACING VIRGIN COSWORTH

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s