Jégkorong: Építsünk jégpályát a kert végébe

A modern technológia és a „handmade“ sufnituning ünnepi találkozása lehet egy korcsolyapálya a kertünk végében. Ehhez nem kell ácsmestereknek, vagy jégpályakészítő szakembereknek lennünk. Eme jégkristályos „know-how“ gyorsan elsajátítható, amellyel igazi parti hangulatot, továbbá a gyerekeknek és a barátoknak felejthetetlen estéket szerezhetünk!

Ha már úgyis olyan szerencsések vagyunk, hogy van legalább egy 5×8 méternyi sík felületünk a telkünkön, alig kell dolgoznunk azért, hogy igazi „faterrá“ avanzsálódjunk a családban! Néhány méternyi fapalló vagy egy nagyobb fólia beszerzése sokszor még a kamra mélyéről vagy a padlásról is megoldható, ismerősök elfekvő készletében csakúgy, mint a nagyszülőknél. A fatelep vagy az OBI is megoldás lehet végső esetben – ekkor sem rokkan bele a családi költségvetés. Az élmény viszont felbecsülhetetlen, és a siker garantált.
A neten manapság nagyon jó hatásfokkal jósolják meg az egész hetes, vagy hosszabb ideig tartó fagyos napokat, amire már érdemes előtte „melegíteni“. Ha időben összeállítjuk a szükséges felszerelést, gyorsan reagáló harci egységként csaphatunk le az első fagypont előtti éjszakára!

A területet körbepalánkozva, a fóliát leterítve tulajdonképpen semmi más dolgunk nincs, mint kibiztosítani a slagot. Amíg a vizes munkák nem szólítanak minket a harci területre el-, és előkészíthetjük a pályát kiegészítő felszereléseket, és díszítő elemeket. A téli, korai sötétedés ellen boldog az (és tovább csökkenti a költségeket), kinek a kerti világítás már megoldott kérdés. Viszont senki sem spórolhat azon, hogy színes fényfüzérekkel ne emelje a jeges esték fényét! A pályát kerítő fal építése opcionális, és nyilván pénztárca függvénye, de egy 10 centis palánk a jég körül, egyértelmű felhívás csatára a barátok és a család számára az első, nagy Éjszakai Meccsre. Korong, botok (akár eszkábálva is), és két lerakott cipő (csakúgy, mint hajdanán): ennyi kell a beinduláshoz, hogy hokizni kezdjünk, és újra beleszeressünk a télbe. Az igazi kapuk, mögöttük védőhálóval már igazi gyakorlásra is alkalmasak. Mást ne mondjunk, az NHL-ben számtalan sztárnak így dőlt el a sorsa 4-5 éves gyerekként.
Most pedig lássuk miből lesz a cserebogár, azaz hogyan, és miből építhetünk néhány órányi munkával, saját jégstadiont – a saját kertünkbe!

Az alapokat és a kellékeket minél hamarabb szedjük össze, hogy mire „beüt“ a zima, már csak vizezni kelljen!

TIPPEK, ötletek amatőröknek:
Jégpálya építése fóliával
Tök egyszerű! A fólia legyen kb. 60 cm-rel szélesebb és hosszabb, mint a pálya mérete. A kívánt helyre leterítve a 4 oldalát emeljük fel téglasorra, vagy fából készült palánkra. Építhetünk földből is (még a fagyok előtt felkészülve), de a homokot felejtsük el! A kvarckristályok a jégre kerülve elkoptatják a korcsolya élét, és a tavaszi kármentesítés is macerás a kertből.
Praktikusan egyszerű megoldás ha hóból emelünk 10 cm magas gátat, és a fólia végeit belefagyasztjuk a hóba. Ha beástuk a széleket, egy fagypont alatti hőmérsékletű éjszaka előestéjén érdemes vízzel megpermetezni a hófalat, és az másnapra szilárd fallá fagy.

Kerítsük a jégpályát fapalánkkal!
Válasszuk ki a területet a kertünkben, amiből a pályát szeretnénk alapozni. Mérjük le, és papíron írjuk fel a hozzávalókat, amiket be kell szereznünk az ácsoláshoz. Állítsuk össze a keretet, és építsük be a megfelelő helyre. A téli fagyott föld nem fogja elnyelni a vizet, legfeljebb a palánkok és a föld kapcsolatánál lehet elszivárgás. Itt hóval tömíthetünk, vagy fóliacsíkokkal szigetelhetünk. Ha egyik sincs, a pallók élének megfelelő csíkban, egy ásóval kaparjuk meg a földet, hogy a deszkánk felfeküdhessen a földre.

Kész alapanyag az égből. Isteni áldása a „gyorsjéghez“
Ha már havazott a télen, komoly segítséget kaptunk egy gyorsan elkészülő jégpályához. Ugyanis hóból is készíthetünk jeget. Ha a kertünkbe esett hómennyiség eléri a 10-15 cm-t, egy lapáttal, bakanccsal, vagy nagy falapokkal tapossuk tömöttre a havat a tervezett jégpálya méretében. Slaggal öntsük fel a területet vízzel, annyira, amíg kásás, havas anyagot kapunk. Egy gereblyével dolgozzuk egybe a havat a vízzel addig, amíg egybefüggő és sima felületű masszát kapunk. Hagyjuk megfagyni a pályát.
Ha csonttá fagyott az alapunk (és csak akkor!), tovább hizlalhatjuk a jeget a következő réteg vízzel. Az ideális jégvastagság 7 cm-nél kezdődik. Ekkor már stabil a jégpályánk, hogy elbírjon minket. Ehhez kb. 3 nap szükséges és ez összesen 8 órányi munkát feltételez.
A hóból készült jégpálya előnye, hogy kevesebb vizet kell elhasználnunk, és sokkal hamarabb fagy meg a pálya, mivel már fagypont közeli jégkása alapból dolgozunk.

Képaláírás (picik az egészen kicsi jégpályán)
A világ legkisebb házi jégpályája a 4×4 métert sem éri e! S mégis, meg lehet rajta tanulni korizni kicsiknek, nagyoknak. Indulhat a hokimeccs 4 évesen, ami egy életre meghatározhatja gyermekünk hozzáállását!

Szabadtéri jégpályát beborító hó csak percekre tudja megállítani a lelkes korisokat. Néhány lapáttal kiváló hokipálya varázsolható belőle. Az eltolt hófal palánkként is használható. Csak a „belőtt“ korongot kell figyelni, hol tűnt el!

– Barkó Csaba írása –
Szerkesztőnk „M”lékei gyermekkorról, szabadtérről…
Lehet, hogy javíthatatlan romantikus vagyok, de a legjobb koripályákat gyermekkoromban a Bodrog folyó befagyott holtágán készítettük. Nosztalgikusan gondolok vissza azokra az „igazi“ telekre, hidegekre, amikor olyan vastag volt a jég, hogy még Trabantokkal is rámehettünk a befagyott holtágra. Hólapátokkal toltuk le a havat a kívánt méretű pálya területéről úgy, hogy a szélein így kb. egy arasznyi magasságban szépen kirajzolódott a pálya széle. Ha ez később szerencsés esetben megfagyott, akár mini palánkként is használhattuk. Gyakorta volt akkoriban szerencsés helyzetünk. A folyó töltése remek lelátónak bizonyult, és a pecások télire partra vonszolt ladikjai jók voltak kispadoknak, öltözésre és cipőcserére. Ha a pályát nagyon lelaktuk, akkor csak arrébb csúsztunk 20-30 métert és percek alatt készítettünk egy másikat. A befagyott vízfelület több mint 5 kilométernyi volt ingyen, a folyó teljes szélességében!! Annyi volt csak a hátrány, hogy vigyázni kellett a korongra, mert azok a horgászok hátrahagyott lékjeiben könnyen eltűnhettek.

5:2 a hazai csapat javára
Házi jégpálya a tóval szemben. Egyértelmű előnyök
Pluszok
1. Biztonságos. Nem lehet beszakadni
2. Közel van. Lehet páleszezni, mert nem kell utána vezetni
3. Van melegedő, anya forró teájával, kakaójával
4. Ki lehet világítani, és szólhat a zene. Éjszakáig mehet a buli
5. Javítható (van slag+víz)
Mínuszok
1. Elvileg kisebb mint a tó 🙂
2. Kevesebb új barátság szövődik

Készítsünk profi jeget!
Tippek és tapasztalatok tükörjég készítéséhez

1. Ha egyszer egy területet elárasztottunk, és megfagyott a felszíne, akkor ne folyassunk rá újabb vizet, mert palásan törő, és egymáson elcsúszó jégrétegeket kapunk, kivéve, ha a korábbi elárasztás tökéletesen megfagyott!

2. Ha az elárasztandó terület nem tökéletesen sík, akkor az elárasztást a magasabb szintről kezdjük, így a víz megtalálja a természetes szintjét, és a víz nem folyik rá arra a jégre, ami már korábban megfagyott. Ezzel szintén a palás jégképződést előzzük meg.

3. Ha a jég kellőképpen sima felületté áll össze, merészkedjünk rá. Lehetőleg használjunk térd, könyökvédőket, ill. sisakot – ezzel megelőzhetünk jó néhány kellemetlen sérülést.

4. Ha elsősorban hokira használjátok a pályát, állj ellen a kísértésnek, hogy sötét vonalakkal fessétek fel a vonalakat, mert a napfény ezeken a sötét foltokon felolvasztja a jeget. Világos festék!

5. A festéket még időben, a jég alatti földre, a fóliára, vagy az első réteg vékony jégre fessétek fel. A következő átlátszó rétegek védik majd a karcolásoktól és sérülésektől, miközben az jól látható marad.

6. Az őszi levélhullás is veszélyezteti a tökéletes pálya kialakítását. Ha a jégben maradnak, csakúgy mint a sötét felfestések, magukba szívják a napsugarakat, és így nehezen észrevehető (veszélyes) repedéseket eredményezhetnek, amikben felolvad a jég, és kis vizes csatornákként megvezethetik a korcsolyát.

7. Ha hokikaput használtok, minden játék után vigyétek le a pályáról, mert különben belefagy a felszínbe, és később sem fogjátok tudni leszedni róla, csak a felszín sérülésével. Ugyanez igaz a felszín javítása során is. Egy elmozdíthatatlan tárgy a jégbe fagyva mindig potenciális veszélye annak, hogy valaki belerohan.

8. Akik hokiznak, igazán tudják értékelni, ha a kaput tévesztett korongok nem a mögötte található hófalban tűnnek el. A lapos lövéseket már egy 10 cm magas deszka is megfogja, amit elég az alapvonalak hosszában elhelyezni a pálya végében. A kapukat lehetőleg ne a közeli ház(ak) ablakainak irányába helyezzük el! 🙂

9. Ha meleg vizes ronggyal reparálod a felületet, 30 másodpercnél hosszabb ideig ne hagyd egy helyben a ruhát, amivel a vizet szétkened a jégen, mert különben a melegvíz által felmelegített jégbe olvad a felmosód alakja, és további javítási gondjaid lesznek.

10. A vizes rongy használatához ajánlott egy vízálló kesztyű is, mivel ez jelentősen meghatározza a komfortérzetet, és hogy mennyi időt tudsz szánni a javításra.

11. Ha bemész a házba melegedni, a jégjavító rongyot mindig vidd be magaddal, vagy nyomd bele a hóba a pálya mellett, különben a vizes ruha megfagy, és könnyen eltörhet, valamint használhatatlanná válik.

12. A frissen elárasztott jégen nagyon óvatosan sétálj, mert a víz a jégen a legcsúszósabb!

13. Ne felejts el elegendő mennyiséget inni, hogy megújítsd az energiáidat.

Használjatok az esti játékhoz reflektorokat, vagy karácsonyi izzófüzért.
Egyben egészen biztos lehetsz: Mindenkinek nagyon bejön majd a hangulat!

Képaláírás (piros kapu mögül fotózva)
Egy ekkora méretű jegecske is alkalmas lehet a kapura lövés, vagy a büntető értékesítésének
begyakorlására

Képaláírás (bevonalazott pálya)
Itt nem a méret a lényeg! Bár impozáns a komplett hokipálya a telkünkön, a fenti méret is szívet dobogtató a jövő nagy sztárjaival a hátán

A karbantartásról:
A pálya feljavítását érdemes este vagy késő délután végezni, amikor nem süti meg a nap, és hidegebb van
Lapátoljuk le a jégről a havat, amit a korcsolyák felkapartak, majd átmenetileg meleg vízzel javítsuk ki korcsolya nyomokat és repedéseket. Ehhez egy T alakú rúdra szegelt szőnyegdarab is alkalmas, de a minőség hívei házi Rollbát (jégjavító masina, lásd. még: Zamboni) is készíthetnek. Ezzel a készséggel a vizet egyidejűleg el is simítjuk, aminek az értelme, hogy így egy annyira vékony jégfelületet kapunk, amire éppen szükségünk van. Nem többet. Ez több okból is nagyszerű. Egyrészt, mert ez a vékony réteg kb. 10 perc alatt a pálya szerves részévé válik, tehát a meccs nem áll többet, mint az NHL-ben, vagy amíg el nem fogyasztjuk meleg italainkat. Másrészt a vékony javítás szélei rétegmentesen olvadnak egybe, tehát nem lesznek szintbeli eltérések a pályán végighúzott javító érintkezési sávjaiban.
Ha lyukakat és repedéseket (mély karcolásokat) szeretnénk javítani, latyakot (vízzel kevert jégkása) használjunk. A tiszta hó szerkezete 2-3 szor hosszabb idő alatt fagy jégkristállyá. Amíg ez meg nem történik a korcsolya könnyen kifaraghatja azokat, és el is eshetünk benne.
Szeles időben ne engedjünk vizet a pályára, mert bordásra, hullámosra fagy a felület

Készítsünk profi házi „zambonit“!
Hamárhomár“ barkács ötletünk a kifogástalan jégminőséghez…
A rajzon és nagyításán jól látszik a kézi jégjavító lényege. Az elégséges (és nem több!) víz eljuttatását a jégfelületre a slag csapjának állításával kikísérletezhetjük. Annyi vizet kell engednünk a csőbe, amelyből kipermetezve azt a jégre, a szőnyeg összefüggő felületté simítja. Ha sok a víz, a szőnyeg tolja maga előtt, és széles csíkban kifolyik a két oldalán, amik nem kívánt bordákká fagynak. A séta sebességét is érdemes figyelembe venni, hogy ne kelljen rohanni. A víznek a jégen van egy terülési sebessége, amit könnyen megfigyelhetünk. A szőnyeg segít bejuttatni a vizet repedésekbe, karcolásokba és lenyomja a felesleget a felületről. Így nagyon vékony hártya keletkezik, ami gyorsan fagy.

A rajzon látható rézcsöveket helyettesíthetjük egy régi slag csövéből egy „T“ alakú felmosófára kötegelve. A slag csöveit könnyebb vágni, ragasztószalaggal toldani, rajtuk lyukakat vágni. A csatlakozás a kerti csap slagjára pedig profi „konnektorral“ (Garden csatlakozók – kb. 900 Ft alatt, OBI) történhet!

A jég javítása „hízlalással“
Ha csak slaggal rendelkezünk, vagy nincs kedvünk sokat bíbelődni a reparálással az új réteg vizet felvihetjük a pályára a teljes felület elárasztásával, kvázi tovább hizlaljuk a jeget. Ez viszont a következők miatt nem annyira szerencsés:
1. A jég vastagodik, a kialakított palánk, vagy fal magassága alkalmanként „csökkeni fog“.
2. Palánk hiányában a víz lefolyik.
3. Csak a teljes pályát szabad felönteni vízzel, mert a részlegesen javított területek magasabbra fagynak (a víz egyik érdekes tulajdonsága, hogy fagypont alatt nem csökken, hanem nõ a térfogata!), mint az előző réteg, és a korcsolya „dobogni fog“ a kitüremkedéseken.
4. Lényegesen több víz kell hozzá, ami felesleges, mert csak a teteje az értékes számunkra.
5. A fagyási idő jelentősen megnő.

Kalandra fel! Mindenkinek késő éjszakába hajló bulikat, meccseket, kapura lövő bajnokságokat kívánunk! Mosolygaranciát vállalunk!

Szöveg és illusztráció: Tokaji Nagy Csaba (az OutdoorSport Magazin alapítója, lelkes amatőr hokisként a Zuglói Piranhak csapatát erősíti)

Fotó: OutdoorSport Magazin archív

Advertisements

Jégkorong: Építsünk jégpályát a kert végébe” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hello!

    “Készítsünk profi házi „zambonit“!”

    Szeretnék házi jégpályát készíteni, nagyon sokat segít ez cikk, de
    hol találom a rajzot amire a szövegben utaltok?

    Üdv: Székely József

    Kedvelés

  2. Idei nagy télben kísérleteztünk jégpálya készítéssel, nem sikerült, helyszíni segítségre, tapasztalatátadásra, tanácsra lenne szükségünk. Homok biztos, hogy nem jó?? Közvetlen e mail elérhetőséget kérek, üdv! András

    Kedvelés

    • Kedves András!

      Köszönöm szépen, hogy írt, és hamarosan küldök Önnek egy e-mailt, benne az elérhetőséggel.

      Üdv,
      Kárpáti Balázs

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s