Bírkózás: Deák Bárdos Mihály tizennegyedik alkalommal vesz részt az Eb-n

A szakágvezetők javaslatát elfogadva jelölte ki a birkózószövetség elnöksége az április 13-18-i bakui Európa-bajnokságon részt vevő magyar csapatot. A kötöttfogás 60 kg-os súlycsoportjában maradt az egyetlen nyitott kérdés – tájékoztatta a honlapunkat a Magyar Birkózó Szövetség.

Jelen állás szerint tizenhárom birkózó képviseli a magyar színeket az Eb-n, de még tizennégy is lehet belőle. A kötöttfogás 60 kg-os súlycsoportjában ugyanis az egymással versengő Jäger Krisztián (BVSC-Dega) és Komáromi Ede (Egri Vasas-Sportiskola SE) – sérülések miatt – sokat kihagyott, és Struhács György szakágvezető szerint ma egyikük sincs olyan testi-lelki állapotban, hogy eredményesen szerepelhetne a kontinensbajnokságon. De ha sikerül behozniuk a lemaradást, a március 27-i egri rangsorversenyen sikeresebb rivális elméletileg még eljuthat Bakuba. A nőknél egy hasonló kérdés már eldőlt. A 63 kg-ban a tatabányai Szerencse Mónika három mérkőzésből kettőt megnyert Godó Kitti (FTC) ellen, így ő kapta a címeres mezt.
A magyar együttesben újonc ezúttal nem lép szőnyegre. A legrutinosabb Eb-szereplő Deák Bárdos Mihály, aki tizenegyedik alkalommal birkózhat a földrész legjobbjai között, és 2001-ben aranyérmes lett. A kötöttfogású csapatból Lőrincz Tamás (2006) és Bácsi Péter (2008) is Európa-bajnok, míg Kiss Balázs tavaly vébét nyert. Nem tekinthető a sors kegyeltjének a már az aranyra is esélyes Eb-harmadik Módos Péter, aki – kórházban töltött hónapok után – most a hátában szenvedett el izombeszakadást. Bakuig talpra állhat, míg az első hónapok többi kötöttfogású sérültje (Bácsi, Fodor, Lőrincz) már teljes intenzitással edzhet. A szabadfogás mindhárom Eb-szereplője a Haladás VSE birkózója.

Az Eb-re utazó magyar csapat:
Kötöttfogás. 55 kg: Módos Péter (Szigetvári BSE), 66 kg: Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE), 74 kg: Bácsi Péter (FTC), 84 kg: Fodor Zoltán (FTC), 96 kg: Kiss Balázs (BVSC-Dega), 120 kg: Deák Bárdos Mihály (Diósgyőri BC).
Szabadfogás. 74 kg: Hatos Gábor (Haladás VSE), 84 kg: Veréb István (Haladás VSE), 120 kg: Ligeti Dániel (Haladás VSE).
Női birkózás. 51 kg: Szabó Emese (Kiskunfélegyházi VTK-Csepel), 55 kg: Barka Emese (Vasas), 59 kg: Sastin Marianna (Vasas), 63 kg: Szerencse Mónika (Tatabányai SC).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s