Berki Krisztián:”nem tudjuk elfogadni az MLSZ határozatát és minden rendelkezésünkre álló lépést meg fogunk tenni, hogy eljárjunk azzal szemben”

Íme az FTC Zrt hivatalos álláspontja az MLSZ újabb súlyos büntetéséről.

Az FTC Labdarúgó Zrt. március 31-én kapta kézhez az MLSZ Fegyelmi Bizottságának határozatát, melynek értelmében a zöld-fehéreket a Vasas elleni hazai mérkőzésen elkövetett fegyelmi vétség (rend biztosításának hiánya a sportlétesítmény területén) miatt 500.000.- Ft pénzbírságra, a következő két hazai mérkőzésen a rendezői létszám megemelésére, és szövetségi ellenőr fogadására kötelezik, többek között azért, mert a játékvezetőt mogyoró szemek találták el, öngyújtó és kis méretű labda repült a pályára a jelentés szerint.

“Én úgy gondolom, hogy aki már volt labdarúgó mérkőzésen akár itthon, akár külföldön, akár játékosként, akár nézőként, akár vezetőként az pontosan tudja, hogy a jelentésben leírt vétségek mindennaposnak számítanak egy futball stadionban és akkor még nem is gondolok egy Barcelona-Real Madrid, egy Marseille-PSG meccsre, vagy egy római AS Roma-Lazio derbi lelátói körítésére… Tudomásul kell venni, hogy egy labdarúgó mérkőzés, ugyanúgy, mint bármilyen esemény ahol ellenfelek állnak egymással szemben érzelmeket, indulatokat generál ezért kell, hogy a józanész határain belül legyen egy bizonyos fokú tolerancia a szurkolói reakciókkal szemben a rendezők és a szervezők részéről egyaránt.

Az FTC Labdarúgó Zrt. félreérthetetlen jelét adta annak, hogy mindent megtesz a lelátói rendbontások ellen, hiszen, az MLSZ, valamint a rendőrség nyomására klubunk jelentős költségek árán – a hazai klubok közül elsőként – vezette be a szurkolói kártya rendszert. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ilyen és ehhez hasonló súlyú kihágások bármely pályán előfordulhattak és a jövőben is előfordulhatnak majd.
Ezért nem tudjuk elfogadni az MLSZ határozatát és minden rendelkezésünkre álló lépést meg fogunk tenni, hogy eljárjunk azzal szemben.”

Berki Krisztián
Vezérigazgató és az FTC Ladarúgó Zrt. vezetősége

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s