Mátéfi Eszter: ” A csapat megint bebizonyította, hogy van tartása”

Vasárnap kora délután a magyar női kézilabda-válogatott Békéscsabán 26-24-re legyőzte Svédországot, és kivívta az Eb részvételt. A találkozó után a handball.hu-nak nyilatkozott Mátéfi Eszter szövetségi kapitány.

Mátéfi Eszter, a magyar női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya:

“Megbeszéltük a lányokkal, hogy a svédek mindent meg fognak tenni a visszavágón, hiszen ez az egy esélyük maradt a csoportelsőségre. Már a kinti mérkőzés sem volt egyszerű, tehát tudtuk, hogy egy igen nehéz és kemény meccs előtt állunk. Ellentétben a kinti összecsapással ezúttal sokkal jobban kezdtünk. Mindössze tizenhat gólt kaptunk az első félidőben, ezzel abszolút elégedett vagyok. A második játékrész indulhatott volna jobban is, meg is volt rá a lehetőségünk, de sokat hibáztunk. Ellenfelünk ezáltal vérszemet kapott, feljött ránk, onnantól kezdve pedig a svédországi összecsapáshoz hasonlóan ismét izgalmas lett a meccs. A csapat megint bebizonyította, hogy van tartása, megint volt olyan, aki védekezésben és támadásban is a hátán vitte a többieket. Minden pályára lépő játékos megpróbált megtenni mindent a siker érdekében.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s