Röplabda: Minden, amit a dunaújvárosi juniorselejtezőről tudni érdemes!

A magyar férfi juniorválogatott április 7-11. között hazai pályán, Dunaújvárosban szerepel az Európa-bajnoki selejtező D-csoportjában. Az ellenfelek között ott lesz az ifjúsági világbajnok Szerbia, továbbá Csehország, Románia, Görögország és Belgium – számol be a szövetség honlapja.

Junior Európa-bajnoki selejtező, férfiak, D-csoport, Dunaújváros
2010. április 7-11.

A résztvevők: Magyarország, Szerbia, Belgium, Románia, Csehország, és Görögország.

Az első helyezett automatikusan kijut a szeptemberi, fehéroroszországi Európa-bajnokságra (Bobrujszk és Mogiljev), a második és a harmadik pedig pótselejtezőt játszik júliusban.

A magyar válogatott kerete a Héraklész Bajnokprogramot működtető NUSI-UPI (Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet Utánpótlás-nevelési Igazgatósága) jóvoltából 2006 óta dolgozik együtt, de ez az utolsó éve, hiszen a juniorkorosztály lezárásával, idén búcsúzik. Természetesen az összetételben sok változás történt azóta. 2009 januárjában volt az első téteseménye a csapatnak. A bulgáriai Gabrovóban rendezett ifjúsági Európa-bajnoki selejtezőtornán csak a hazaiak tudták legyőzni a mieinket, akik nyertek Németország, Románia és Törökország ellen is, így a csoport második helyén végeztek, és kijutottak az áprilisi, hollandiai Európa-bajnokságra. Rotterdamban vereséget szenvedett a magyar együttes a csoportban a szerbek és az oroszok, majd a helyosztón az olaszok ellen is. Végül Fehéroroszország legyőzésével a 11. helyen végzett válogatottunk.

A csapat 2006 óta folyamatosan részt vett, illetve részt vesz számos hazai és nemzetközi felkészülési mérkőzésen, tornán: debreceni Eötvös-kupa, Olimpiai Reménységek Versenye, a Közép-európai Regionális Röplabda Szövetség (MEVZA) tornái. Ezen kívül válogatottunk ifjúsági korában elindult a magyar bajnokság tulajdonképpeni második vonalában (NB I), egy szezonnal később pedig az élvonalában (Extraliga), a felnőttek között. A Héraklész Program rendszerint minden hónapban lehetőséget biztosít egy edzőtábori hosszúhétvégére.

Kelemen István vezetőedző rendkívül sikeres utánpótlásvonalon, korábban már kétszer kivezette aktuális korosztályos válogatottját az ifjúsági vagy a junior Európa-bajnokságra. A tavalyi, bulgáriai ifjúsági Európa-bajnoki selejtezőtorna előtt megfogadta, hogy levágja a szakállát, ha a csapat továbbjut. És levágta! Kelemen István segítője korábban a Vasas női csapatának jelenlegi másodedzője, Kőnig Gábor volt, most viszont az egykori 152-szeres válogatott Tomanóczy Tiborral dolgozik együtt, aki érdekes helyzetben van, hiszen néhány fiatalnak a Dunaferrben csapattársa, tudniillik még játékosként is aktív!

A magyar válogatott közvetlen felkészülése nem kezdődött jól, hiszen a dunaújvárosi edzőtáborozás elején egy vírus gyengítette a játékosokat. Március 30-án és 31-én Ausztriában játszott edzőmeccseket csapatunk, az osztrákok előbb 5:0-ra, majd 3:2-re nyertek. Az első találkozón, kedden a második szett elején kificamodott Baróti Árpád bokája, így péntekig nem is tudott edzeni.

„Rajtaütésszerűen érkezett a vírus a csapathoz – mesélte Kelemen István a Kontakt Rádió Röppálya című sportmagazinjának adásában. – Pedig nagyon jó hangulatban, és érzésem szerint nagyon jó formában is érkeztek meg a játékosok, kedd este az egymás elleni mérkőzésen nagy csatát vívtak egymással. Ekkor már egy kisebb sérülés megzavarta a felkészülést, Bitó Attila térde kifordult öt perccel az edzés vége előtt. Szerda reggel a srácok gyomorfájásra, hasmenésre és hányásra panaszkodtak. Azt hittem, hogy a keddi vacsora ártott meg nekik, vagy szórakoznak velem a srácok, bojkottálni akarják az edzést! Két játékost elengedtem Kaposvárra, rajtuk, és még két emberen kívül mindenki megkapta a vírust. Rettentő állapotok uralkodtak, régen éreztem magamat ilyen rosszul, féltem, hogy ebből nagyon gond lesz. Szerencsére a háziorvosom megnyugtatott, hogy egy jóindulatú betegségről van szó, ami át fog a csapaton vágtatni. Így is lett. Vasárnap délelőtt volt az első olyan edzés, amin már ismét tudtak dolgozni. Délután elengedtem mindenkit az élményfürdőbe, hétfőn pedig nekifogtunk a kemény munkának, akkorra már normálisan rendbejött a csapat. Ezt nem kívánom egyetlen edzőnek sem. Ez a tervezhetetlen! Ilyenben még nem volt részem. Egy-egy sérülés, betegség mindig előfordulhat, de hogy így átvágtasson egy betegség az egész válogatotton… Később szerencsére helyrerázódott mindenki, de a felkészülési tervet teljesen meg kellett változtatni. Volt egy fizikai képzési rész, annak a nagy részét sajnos nem tudtuk elvégezni. Lehet, hogy örülnek is neki a fiúk, de nem biztos. Csak a technikai-csapatépítési dolgokra tudtunk koncentrálni. Baróti Árpád bokahúzódása nagyobb bajnak tűnt, de úgy néz ki, hogy ő is a csapat rendelkezésére állhat a tornán. Elég sok poszton cserélődött a csapat a korábbiakhoz, mondjuk a tavaly januári állapothoz képest. Jelentősen magasodtunk, ez is volt a cél. A csapatszellemben vannak gondjaink. Többször el kellett mondanom, hogy nekünk nem saját magunkat kell legyőznünk, hanem az ellenfeleket. Szerintem azért rendeződnek majd ezek a dolgok. Játékos anyagban, fizikálisan, képességekben több ez a csapat. Az európai röplabdában is eltelt egy év, a szlovákiai és a csehországi meccseinket látva kijelenthető, hogy az ellenfeleink sem ültek a babérjaikon, és készültek, fejlődtek. Mi egy kicsit stagnáltunk. Nyáron nem készültünk edzőtáborozással, hiszen nem volt akkor versenyünk.”

Az ellenfelek

Szerbia: Ebben a korosztályban a világ jelenlegi legjobb csapata, tavaly, az ifjúságiak között az olaszországi világbajnokságon ugyanis aranyérmet nyert. A magyar válogatott a tavaly áprilisi, rotterdami Európa-bajnokságon 3:1-re kikapott a szerbektől az első csoportmeccsen. Szerbia végül ezüstérmes lett. „Meglepetés volt számomra, hogy világbajnokságot nyertek – mondta Kelemen István. – Az Európa-bajnokságon bejutottak a döntőbe, de a francia csapat egy klasszissal különb volt a szerbnél, de úgy látszik, hogy a szerbek később be tudták hozni a lemaradásukat. A csapatuk fiatalabb a miénknél. A rotterdami meccs szoros volt, a két ország röplabdájának sportdiplomáciai helyzete miatt értek minket hátrányok, ennek ellenére fordítva is alakulhatott volna az a mérkőzés. Nem lehetetlen, hogy legyőzzük őket. Nagy meglepetés lenne kétségtelenül, de ez a cél, ennek kell lebegnie előttünk. Teljes kerettel, teljes csapattal mindenkit meg lehet verni.”

Csehország: Válogatottunk az elmúlt években talán a csehekkel találkozott a legtöbb alkalommal felkészülési mérkőzésen, ezek váltakozó sikerrel zárultak. A közelmúltban a csehek háromszor is legyőzték a mieinket, 2009 novemberében a szlovákiai Olimpiai Reménységek Versenyén kétszer, decemberben, a csehországi Négy Nemzet tornáján pedig egyszer. Csehország az ifjúságiak között nem jutott ki az Európa-bajnokságra. „A szlovákiai tornán mi szúrtuk el a csehek elleni meccset – mondta Kelemen István. – Az a találkozó nekünk állt, de eléggé tartalékos összeállításban játszottunk. A csehországi tornán is voltak problémáink sérülések és betegségek miatt, tehát nem egy egységes csapattal voltunk mi ezeken a versenyeken. Téthelyzetben eddig is legyőztük a cseheket, a saját otthonukban is előttük végeztünk a tornán. Sebezhető csapat, sok hibaponttal játszik. Félelmetesen lelkesek, nagyon jól mezőnyöznek, kulturált röplabdát játszanak, de meg lehet őket verni. Sőt én azt érzem, hogy őket meg is kell vernünk, ha tovább akarunk jutni.”

Románia: Eddig csak egyszer találkozott a két csapat, méghozzá tavaly januárban, a bulgáriai ifjúsági Európa-bajnoki selejtezőtornán, ahol a magyarok győztek 3:0-ra, a románok nem jutottak ki a kontinenstornára. „Valószínűleg ők is edzettek, dolgoztak, készültek az elmúlt egy évben – mondta Kelemen István. – A Balkán-országok elég sok versenyen találkoznak egymással, biztosan sokat fejlődtek. Alkatilag nem jelentős, nem magas csapat, és technikailag sem voltak olyan képzettek, mint a magyarok. Egyértelműen győzni kell ellenük, ha tovább akarunk jutni.”

Belgium: A magyar együttes még nem találkozott az ifjúsági Európa-bajnokságon 7. helyezett belgákkal. Érdekesség, hogy a belga válogatott keretének minden tagja ugyanabból a klubcsapatból került ki (Vilvoorde), ők ezt a módját választották csapatuk menedzselésének, fejlesztésének, az utánpótlás nevelésének. „Régóta próbálom Magyarországon ezt a rendszert kiharcolni – mondta Kelemen István. – Partizánalapon Dunaújvárosban, éveken keresztül sikerült is hasonló módszert kialakítani. A horvátországi Európa-bajnokságon szereplő magyar juniorválogatott tagjainak többsége dunaújvárosi játékos volt. De ez magánkezdeményezés volt, hallgatólagos szövetségi beleegyezéssel. A belgák bizonyították, hogy ők képesek ezt megcsinálni, de nem ők az egyetlenek, több ország ezt a modellt alkalmazza. Én is ezt tartom jónak, pláne azért, mert a röplabdás mezőny, amiből válogatunk, nem nagy. Minél kisebb a választás lehetősége, annál biztosabb ez a módszer, tehát a központosított iskolarendszer. Itt, Magyarországon meglenne rá a lehetőség a Sport XXI. Program jobb pénzelosztásával. Abból a pénzből létre lehetne hozni egy nevelőközpontot. Nem csak a labdarúgás, hanem a kosárlabda és a kézilabda is ezt az irányt követi. Csak mi fogunk lemaradni erről a dologról a röplabdában. A belgák nagyon jó játékerőt képviselnek, főleg csapatként erősek. Magasabbak vagyunk náluk átlagban, ők viszont összeszokottabbak, bár ezzel a felkészüléssel sokat tudunk korrigálni ezen is.”

Görögország: A magyarok még nem játszottak velük. Tavaly nem jutottak ki az ifjúsági Európa-bajnokságra. Róluk van a legkevesebb információja együttesünk szakmai stábjának. „Semmit nem tudunk róluk, és videónk sincs róluk – mondta Kelemen István. – Úgy alakítottuk ki a mérkőzések sorrendjét, hogy valamit lássunk belőlük. A legtöbb klubból összetevődő válogatott a tornán, amelyben elég sok a korosztályánál fiatalabb röplabdázó. Minden országban vannak jobb generációk és kevésbé jobbak. Nem tudom, hogy a görögök milyen játékerőt képviselnek, majd meglátjuk, miközben figyeljük a mérkőzéseket. A görög röplabdát ismerve szerintem biztosan erős csapatuk van.”

A Románia és Csehország elleni mérkőzéseket élőben közvetítő Sport Televízióval egyeztetve a szervezők némileg módosították a szerdai és a csütörtöki időrendet. Ekkor a magyar válogatott meccsei egyaránt 19 órakor, a többi napon pedig 19 óra 30 perckor kezdődnek!

A magyar válogatott kerete
Kaszap Tamás, Vajda Tamás, Deák Márk, Lesznyik Károly, Gergye Roland (Diamant-Kaposvár), Pápai Péter, Baróti Árpád, Jan Johansson, Szabó Balázs, Dávid Csanád, Szűcs Ákos (Dunaferr SE), Dorcsák Lajos (Kalo-Méh-Kecskeméti SE), Bitó Attila, Csányi Dániel, Babanyecz Roland (HPQ-Szegedi RSE). Szövetségi kapitány: Kelemen István. Edző: Tomanóczy Tibor. Statisztikus: Toma Sándor, Zarka Péter. Csapatvezető: Elsik István. Gyúró: Both Júlia. Versenyigazgató: Hoboth Sándor

A selejtezőtorna programja

Április 7. szerda
14.00: Belgium–Csehország
16.30: Szerbia–Görögország
19.00: Románia–Magyarország (Sport 2 Televízió élő)

Április 8. csütörtök
14.00: Belgium–Szerbia
16.30: Görögország–Románia
19.00: Csehország–Magyarország (Sport 2 Televízió élő)

Április 9. péntek
14.30: Románia–Belgium
17.00: Szerbia–Csehország
19.30: Magyarország–Görögország

Április 10. szombat
14.30: Szerbia–Románia
17.00: Csehország–Görögország
19.30: Belgium–Magyarország

Április 11. vasárnap
14.30: Románia–Csehország
17.00: Görögország–Belgium
19.30: Magyarország–Szerbia

(hunvolley.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s