Az utolsó út – búcsú Varga Zolitól

Pénteken a Szent István-bazilika altemplomában helyezik örök nyugalomra a múlt pénteken elhunyt Varga Zoltánt.

A család közleménye szerint az olimpiai bajnok labdarúgó tisztelői 11 és 14:30 óra között róhatják le kegyeletüket Varga Zoltán hamvai előtt a bazilikában. A szentmise 15 órakor kezdődik, azt követően a családtagok szűk körben kívánnak búcsúzni. A család arra kéri a megemlékezőket, hogy ne hozzanak koszorút, hanem mindössze egy szál virággal emlékezzenek.

“Váratlanul és nagyon korán hunyt el szeretett Édesapánk, Nagyapánk. Élete ott fejeződött be, ahol egykor sportpályafutása kezdődött: egy budapesti futballpályán. Hálával és szeretettel búcsúzunk Tőled, hisszük, hogy megtaláltad lelki békédet. Nagyon hiányzol! Gyermekeid Katalin, Enikő, Attila és unokáid Lea Csilla és Dániel Antal” – áll a család közleményében.
Varga Zoltán

Varga Zoltán a Danubia-pályán öregfiúk-mérkőzés közben esett össze, és a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét.

A kiváló futballista 1964-ben olimpiai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes volt a magyar válogatottal. A nemzeti csapatban 12-szer lépett pályára. A Ferencvárosban 1961 és 1968 között 135 mérkőzésen 53-szor volt eredményes. 1968-ban külföldre távozott, a berlini Hertha játékosa lett. Később az Aberdeen, az Ajax Amsterdam, a Borussia Dortmund és a Gent együttesét erősítette. Játékos-pályafutása után biztosítási ügynökként, majd a kölni főiskola elvégzését követően edzőként dolgozott. Magyarországon a többi között a Ferencvárosnál, a Honvédnél, Diósgyőrött és Győrött edzősködött.

Az FTC Labdarúgó Zrt. és a Ferencvárosi Torna Club, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti Varga Zoltánt.

Forrás: telesport.hu/mti

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s