Erima: csúcsra törő csapat a legjobb minőségben

Az Erima ajánlata volt a legjobb, így egyértelmű volt, hogy ezt választjuk – fogalmazott Hemela Zsolt, a klub ügyvezetője a csapat új szerelésével kapcsolatban. A most megkötött szerződés értelmében az Erima, Asics és Select márkákat forgalmazó cég három éven át látja el a legjobb minőségű sportszerekkel a népligeti zöld-fehér alakulatot.

“Régóta jó kapcsolatban vagyunk a Fradival, a Select márkával már két vagy három éve van kapcsolata a fővárosi alakulatnak” – kezdte Veisz László, a márka forgalmazójának tulajdonosa. “Idén járt le a klub szerződése az eddigi mezbeszállítóval, az Adidas-sal” – folytatta Hemela Zsolt. “Mivel nem tudták azokat a lehetőségeket biztosítani, ami mind a két fél számára előnyös lett volna, úgy döntöttünk, körül nézünk a piacon”. Veisz elmondta, a szerződés értelmében a csapatot teljes körűen ki fogják szolgálni, Asics cipők, Erima ruházat, valamint Select kiegészítők és labdák fogják segíteni a csapatot az újabb sikerek elérésében. Ahogy fogalmazott, “célunk, hogy a lehető legprofibb felszerelést kapja mindkét nem tőlünk”.

“Számunkra nagyon fontos szempont volt az ár-érték arányon és a minőségen kívül, hogy a beszállító milyen szinten tudja a csapat igényeit kiszolgálni” – magyarázta Hemela. “A mostani szerződéssel a férfi és a női csapat egységes felszereléssel fog bírni, így a Fradi teljes kézilabdás családja a legkisebbektől a legnagyobbakig egyforma mezben, felszereléssel tud majd küzdeni a győzelemért”. Veisz hozzátette, “tisztában vagyunk vele, hogy a Fradi az egyik legpatinásabb klub, főleg, ha a kézilabdát vesszük figyelembe. Úgy gondoljuk, büszkék lehetünk, hogy hozzájárulhatunk mind a női, mind a férfi szakosztály jövőbeli sikereihez a magunk módján”.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s