Folytatódik a diósgyőri kabaré: Benczés György a csapat új edzője

A szerdai DVTK – Nyíregyháza mérkőzést követően Tóth László bejelentette, hogy háttérbe vonul, csütörtökön pedig Nagy Béla felkérte Benczés Miklóst a DVTK vezetőedzőjének – adta hírül a klub honlapja.

A fiatal szakember a szerdai Nyíregyháza elleni mérkőzés követően tudta meg, hogy változás lesz a diósgyőri kispadon. A klub elnöke Nagy Béla csütörtökön felkérte Benczést Miklóst a következő négy mérkőzésre irányítsa a miskolci csapatot.

“Nagy Béla ismeri az edzői hitvallásomat, hogy mindig is a fiatalokban gondolkodtam. Amikor korábban megbízott edzőként vezettem a csapatot, akkor is lehetőséget adtam nekik: Horváth Szabolcs emlékezetes bombagólt lőtt első Ligakupa-meccsén, Bokros Tibor is nálam lépett először pályára a DVTK első csapatában Nyíregyházán, és ezek a bemutatkozások mindig jól sikerültek. Amennyiben igent mondok, lehetőséget fogok adni az arra érdemes fiataloknak, akiknek már most felhívom a figyelmét, a DVTK mez nem ajándék, azért meg kell dolgozni! Pusztán azért, mert fiatalok, nem lesz bérelt helyük a kezdőcsapatban, csak rajtuk múlik, hogy ki kap egyszer és ki kétszer-háromszor-négyszer lehetőséget.” – nyilatkozta a klub honlapján Benczés Miklós.

Benczés Miklós pályafutása főbb állomásairól:

– az NBII-ben voltam először pályaedző, Pajkos János mellett

– a vezetőedzőséget először amatőr osztályban próbáltam ki, Arnóton, szép sikerekkel, majd Hejőcsabán, óriási kudarccal. De az is “én” voltam. Talán életemben a legtöbbet akkor tanultam.

– visszakerültem a DVTK utánpótlásához, Vityával közösen dolgoztunk

– Pajkos János hívott maga mellé újfent pályaedzőnek

– azután még a következőkkel dolgoztam együtt: Csank János, Vágó Attila, Gálhidi György, Sisa Tibor, Aczél Zoltán, Tornyi Barnabás, Tóth László

– pályafutásomban vezetőedzőként két elsőosztályú bajnokin ültem a diósgyőri kispadon, valamint három Ligakupa-meccsen, és két nyári felkészülést vezettem le. Az NBI-es mérkőzések egymás után következtek, egy héten belül, mielőtt Sisa Tibor vette volna át a posztot. A Nyíregyházán elért bravúros döntetlen (2-2) felejthetetlen: mindig emlékezni fogok a szurkolók szeretetére.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s