F1, Magyar Nagydíj, Hungaroring: Vettel és Webber elégedett, Alonso az első kanyar fontos lesz

Íme az időmérő edzés után a hivatalos nyilatkozatok – olvasható az f1csatorna.hu-n.

Sebastian Vettel (1.): “A Red Bull századik nagydíján miénk az első sor. Már a szabadedzéseken is jók voltunk. Mark és én mindent beleadtunk, hogy miénk legyen az első két hely. Nagyon várjuk a versenyt. A Q2-ben a lágy gumikon nem voltam nagyon magabiztos, de a Q3-ban sikerült javítanom. Nagyon örülök a pole pozíciónak. Ez sokat jelen számomra, és remélem ezúttal jól csípem el a rajtot. Hogy mi az előnye a Red Bullnak? A pálya jól feküdt nekünk egész hétvégén. És éppen ezért lehetünk gyorsabbak a többieknél. A rajtnál ideális esetben előre megyek, az a lényeg, hogy sikerüljön megőrizni a pozíciónkat. A tiszta oldalról rajtolok, ami előny, ugyanis itt nehéz előzni. Izgalmas lesz holnap mind a rajt, mind pedig a verseny.”

Mark Webber (2.): “Seb megérdemli a polet. Mindketten versenyképes időket futottunk. A csapat óriási munkát végzett egész hétvége során. Tudtuk, hogy hasonló versenyünk lesz, mint Barcelonában, és a többieknek csak kicsi esélyük lesz beleköpniük a levesünkben. Most így alakult.”

Fernando Alonso (3.): “Jókora lemaradásunk van a Red Bullhoz képest. Megpróbáljuk a kapacitásunkat maximalizálni a versenyen, egyelőre a Red Bullok domináltak egész hétvégén. Reméljük meg tudjuk nehezíteni a dolgukat holnap. Magyarországon nagyon fontos a rajt és az első kanyar. Ez az, ami 60-70%-ban eldönti a verseny végkimenetelé is. Remélem megfelelően tudok majd küzdeni a pozícióért a rajt során.

F1, Magyar Nagydíj, Hungaroring: Vettel és Webber elégedett, Alonso az első kanyar fontos lesz” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: F1, Magyar Nagydíj, Hungaroring: Vettel és Webber elégedett, Alonso az első kanyar fontos lesz | Sportmagazin – Sportmag.hu – Minden ami sport – Sportmagazin – Foci – Kézilabda – Kosárlabda

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s