Kajak-Kenu: A sportág nagyüzemben termeli a tehetségeket

Hihetetlenül sikeres évet zárt tavaly az ifjúsági válogatott, az év fő versenyén, a moszkvai világbajnokságot 7 arany, 4 ezüst és 1 bronzéremmel zárt a csapat. Az idei év legfontosabb viadalán, az ifjúsági Európa-bajnokságon 5 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet gyűjtöttek a versenyzőink, Hüttner Csaba utánpótlás kapitány szerint mégis sikerült megfejelni a tavalyi jó szereplést – írja a szövetség honlapja.

Mennyire elégedett az ifjúsági Európa-bajnokságon elért eredményekkel?

Kevesebb aranyérem született, mint tavaly, viszont sokkal több értékes helyezést szereztünk az idei Európa-bajnokságon. Erős volt a csapatunk, minden szakágban tudtunk érmet szerezni, csak a kenusoknál nem jött össze az aranyérem, de így is sokkal több pontot szereztek, mint a 2009-es világbajnokságon. Ráadásul mi utaztunk ki a legfiatalabb kerettel, szóval összességében elégedettek lehetünk az eredménnyel. Nem mintha kifogásokat kellene keresnünk, de meg kell említeni, hogy nagyon rossz volt az ellátás idén Moszkvában, sok versenyző küzdött gyomorpanaszokkal és a nagy meleg is sokat kivett a srácokból, a vasárnapi döntőkre már nagyon kimerült volt az egész társaság.

Melyik számban született a legkellemesebb meglepetés az Ön számára?

C-2 1000 méteren hihetetlenül értékes ezüstérmet szerzett Szabó Kristóf és Szabó Gábor párosa, ők idén térdeltek össze először, de nagyon éretten versenyeztek az olimpiai távon. Petkó András küzdelme is tetszett C-1 1000 méteren. Betegség miatt teljesen legyengülten állt rajthoz, minden megpróbált, a döntő után hordágyon vitték el, annyira kimerült, de megszerezte a negyedik helyet. Akik előtte végeztek, ők utolsó éves ifik voltak idén, szóval Andrásnak jövőre jó esélyei vannak. Őszintén szólva Dombvári Bence aranyérmeire számítottam, ő egy extraklasszis versenyző, fejben is nagyon erős, jól futatja a hajót. 1000 méteren 3.32-es időt ment, ami kiemelkedő ifi eredménynek számít, főleg úgy, hogy a végén nem is kellett hajráznia. A női páros két aranyérmére is számítottam, tavaly óta rengeteget fejlődött Farkasdi Ramóna és Hagymási Anita is, ráadásul Raminak még van egy éve az ifiben. Meg kell említenem Georgopoulou Alexandrát is, aki szintén sokat fejlődött, nagyon szép versenyzéssel szerzett ezüstérmet NK-1 500 méteren.

És a legkellemetlenebb?

Szerencsére ebből kevesebb volt, talán a 200 méteren rajthoz álló férfi páros hatodik helyezését nem értem. Ha úgy mentek volna, mint itthon a válogatón, akkor nyerési esélyeik lettek volna. A K-2 1000 méteren rajtoló Tótka Sándor – Homoki Márk egységet inkább sajnálom. Márknak 2 nappal a verseny előtt 39 fokos láza volt, ilyen körülmények között futottak be negyedikként.

Milyen tapasztalatokat szerzett az ifiknél most debütáló 200 méteres sprintszámokról?

Ezen a távon kicsit elment mellettünk a világ. Az a tapasztalat, hogy már ifi korban el kell kezdeni specifikálódni erre a távra, a németeknél, az oroszoknál és a beloruszoknál szinte nem volt olyan 200-as versenyző, aki hosszabb távon is odaállt volna. 14-16 évesen már látszik, hogy kiben van meg az eredendő gyorsaság, úgy néz ki, hogy már ott ki kell választani a sprintereket, ha eredményesek akarunk lenni a legrövidebb távon.

Idén először rendeznek Ifjúsági Olimpiai Játékokat, milyen eredményt vár a rajthoz álló kajakosoktól, Farkasdi Ramónától és Tótka Sándortól?

Nagyon várom már az ifjúsági játékokat! Mindkét indulónk jó teljesítményt nyújtott az olimpiai válogatón és a sima síkvízi versenyeken is, számíthatunk arra, hogy jól fognak szerepelni Szingapúrban. Ismerve az indulókat, Raminak esélye van a dobogóra! Ő serdülőként már a tavalyi Ifi Európa-bajnokságon is ezüstérmes tudott lenni. A férfi számban Tótka Sanyinak azért nehezebb dolga lesz, de ő is robbanékony versenyző, szerintem odaérhet az 1-6. hely valamelyikére.

Kajak-Kenu: A sportág nagyüzemben termeli a tehetségeket” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Kajak-Kenu: A sportág nagyüzemben termeli a tehetségeket | Sportmagazin – Sportmag.hu – Minden ami sport – Sportmagazin – Foci – Kézilabda – Kosárlabda

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s