Nemzetközi Ifjúsági Torna: Ezüstérmes a magyar válogatott

(fotó: mlsz.hu)

Szombaton délután Telkiben rendezték a Nemzetközi Ifjúsági Torna döntőjét, amelyen a magyar U17-es válogatott Románia korosztályos csapatával mérkőzött meg. A végig kiegyenlített mérkőzésen a románok szerezték az egyetlen gólt, ezzel megnyerték a tornát, míg Tuboly Frigyes együttese ezüstérmes lett – számolt be az mlsz.hu.

A jelentős érdeklődés, közel telt ház előtt megrendezett összecsapáson a magyar válogatott a Gelei Vince – Botka Endre, Kelemen Márk, Zsirai Martin (Szilvási Péter az 55. percben), Füredi Patrik – Sipőcz János (Bese Barnabás a 41. percben) Halmai Ramon, Farkas Aurél (Kaiser László az 55. percben), Huller Ádám – Szécsi Márk, Novothny Soma (Kiprich Dániel a 67. percben) összetételben szerepelt.

A találkozó végig kiegyenlített játékot hozott, az első félidőben egyik csapat sem adta fel a biztonságos védekezést, ezért keveset forogtak veszélyben a kapuk. A fordulás után a románok gyorsan vezetést szereztek, Robert Dragan maradt egyedül a magyar kapu előtt, és közelről a hálóba passzolt. A folytatásban a mieink mezőnyfölényre tettek szert, ám a támadásainkat nem sikerült góllal befejezni, Románia 1-0-ra megnyerte az összecsapást, és ezzel megszerezte a 30 éves múltra visszatekintő torna aranyérmét.

A mérkőzés után Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, Nyilasi Tibor, a szövetség sportigazgatója, illetve Dunai Antal, Gelei József és Ráckeve polgármestere, Dávid László adta át a díjakat. A torna legjobb kapusának járó elismerést az ír Joe Coll, a legjobb góllövőnek járó díjat a belga Benito Raman vehette át.

Tuboly Frigyes, szövetségi edző a mérkőzés, így értékelte a találkozót.
Tipikusan döntő-jellegű volt a mérkőzés, kevés lehetőséggel, és egyetlen góllal, amelyet végül a románok lőttek. A játék képe alapján ezt a találatot mi is szerezhettük volna, hiszen végig kiegyenlített volt a mérkőzés, egyenlő erők csatáját hozta a találkozó. Úgy érzem, a döntetlen mindenképpen reálisabb eredmény lett volna. Nyolc nagyon erős csapat érkezett a tornára, kiegyensúlyozott volt a mezőny. Büszke vagyok játékosaimra, mert megérdemelten szerezték meg az ezüstérmet.

A torna mai eredményei:

Döntő:
Magyarország – Románia 0-1

A 3. helyért
Szerbia – Írország 3-0

Az 5. helyért
Izrael – Horvátország 3-2

A 7. helyért
Belgium – Csehország 2-1

Nemzetközi Ifjúsági Torna: Ezüstérmes a magyar válogatott” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Nemzetközi Ifjúsági Torna: Ezüstérmes a magyar válogatott | Sportmagazin – Sportmag.hu – Minden ami sport – Sportmagazin – Foci – Kézilabda – Kosárlabda

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s