Öttusa, junior vb: Kovács Sarolta világbajnok lett!

Egyéniben arany, csapatban ezüstérmet szereztek a lányok az öttusa junior vb-n – adta hírül az ottusacsalad.hu

Kovács Saci egész napos remek teljesítményt követően megnyeret a székesfehérvári junior világbajnokság női egyéni versenyét! A kombinált versenyszámnak Tóth Adrennel azonos pontszámmal, egyszerre vágtak neki. Saci már az első sorozatával (23,4 sec) előnyt szerzett, amelyet a második fantasztikus 15,1 másodperces sorozatával növelt. Adrinak nem sikerült az első sorozata (40,6). A második ugyan jobb lett (29,6), de összetettben visszaesett az 5. helyre. Eközben a 10. helyen rajtoló Cseh Krisztire is fél szemmel figyelnünk kellett, hiszen csapatban is vérmes-érmes reményeink voltak. Kriszti azonban borzalmas napot fogott ki, 44,7-51,5-54,2-es sorozatokkal elszállt. Az angol Prentice nem sokkal lőtt jobban, viszont fantasztikusan futott, az utolsó sorozat előtt egészen megközelítette Sacit, és bár a Volán versenyzője előbb kijött a lőállásból, az utolsó ezer méteres kör befejezése előtt 500 méterrel már az angol lány vezetett. Saci azonban nem adta fel, ragadt a brit lányra és a vége előtt 150 méterrel fantasztikus hajrát indított, amit már nem bírt vetélytársa. Tóth Adri az 5. helyen futott be a célba.
Csapatban nem sikerült megtartanunk vezető pozíciónkat, a brit csapat mögött második helyen végeztünk. Gratulálunk a lányoknak!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s