Férfi Kosár, Eb-selejtező, 3. mérkőzés: Magyarország – Bosznia-Hercegovina 74-70 (19-11, 23-15, 12-23, 13-21) – a kibeszélő-show

Vasárnap este 19:00-kor Szolnokon rendezik meg a Magyarország – Bosznia-Hercegovina férfi kosárlabda Eb-selejtező harmadik mérkőzését. Szurkoljunk közösen a fiatal magyar csapatnak, hogy megszerezze az első győzelmét a selejtezőben. Tartsatok velünk este!

Ma este a megfiatalított magyar válogatott Szolnokon fogadja a bosnyák csapatot. Az első két mérkőzésen sajnos kikaptunk: a britek ellen szoros találkozón 82-91-re, míg Szkopjében 81-44-re nyertek a macedónok. Itt az idő, hogy hazai pályán megszerezzük az első győzelmünket az eb-selejtezőn.

Mészáros Lajos, szakmai igazgató a bb1.hu-nak nyilatkozott a mérkőzéssel kapcsolatban:

“Wittmann Krisztián továbbra is sérült. A napokban Kecskeméten kezelték és ma csatlakozik hozzánk, de nagy valószínűséggel nem fog tudni vasárnap pályára lépni. A bosnyákokról annyit, hogy míg a macedónok és a britek EB résztvevők voltak, ők épphogy lemaradtak a kontinens tornáról, úgyhogy sokkal könnyebb dolgunk ezúttal sem lesz. Tavaly két meccset játszottunk velük. Egyet Bükön és egyet Zalaegerszegen. Egy győzelem, egy vereség volt akkor a mérlegünk. Remélem, ezen tudunk most javítani. A macedónok ellen volt egy kisebb hullámvölgyünk, amit átbeszéltünk a srácokkal. “

Magyarország – Bosznia és Hercegovina
Tiszaligeti Sportcsarnok, vasárnap 19:00, Sport1 – élőben

Magyarország: Hanga – Vojvoda – Molnár A. – Tóth G. – Lóránt.

Bosznia és Hercegovina: Kojadinovic – Gordic – Jazvin – Dedovic – Bajramovic.

További program:
Nagy-Britannia – Macedónia

A B-csoport állása:
1. Macedónia 4 pont
2. Bosznia-Hercegovina 2 pont
3. Nagy-Britannia 2 pont
4. Ukrajna 2 pont
5. Magyarország 2 pont

Az Eb-selejtező további programja:
2010. 08. 11. Ukrajna – Magyarország
2010. 08. 17. Nagy-Britannia – Magyarország
2010. 08. 20. Magyarország – Macedónia
2010. 08. 23. Bosznia és Hercegovina – Magyarország
2010. 08. 26. Magyarország – Ukrajna

—————————————————————————————————————————————————-

18:40: Köszöntjük a kedves szurkolókat! Hamarosan megkezdődik Szolnokon a Magyarország – Bosznia-Hercegovina Eb-selejtező mérkőzés. Várhatóan remek hangulatú találkozó lesz, hiszen ismeretes a szolnoki publikum rendre jó hangulatot tud teremteni a Tiszaligeti sportcsarnokban.

18:55: Éppen a csapatok bemutatása zajlik. A hangulat remek. Jönnek a himnuszok.

18:59: A mieink tiszta fehérben, a bosnyákok kék-sárga mezben fognak játszani.

19:02: Lassan kezdődik a Találkozó! Mindent Bele, Fiúk! Hajrá, Magyarok!

19:04: A labdát mi hoztuk el!

1. negyed

19:13: Túl vagyunk az első negyed felénél, 13-9-re vezetünk a bosnyákok ellen. Kőkemény, és szoros a meccs. A hangulat remek. Egy rossz szavunk nem lehet a szolnoki publikumra.

19:20: Már csak két perc van még az első negyedből 17-11-re vezetünk.

19:23: Vége az első negyednek. A mieink 19-11-re vezetnek. Helyenként jól játszunk. Csak, így tovább!

19:25: Elkezdődött a második negyed.

2. negyed

19:34: A má1sodik negyed felénél járunk, a mieink 32-17-re vezetnek. A csapat vezére Hanga Ádám, aki eddig 10 pontot dobott.

19:41: Két percen belül járunk, az állás 38-22.

19:43: Elkezdődött az utolsó perc, közben egy bosnyák tripla.

19:46: Vége a második negyednek. A fiataljaink szenzációsan játszanak, főleg Hanga. A félidőben 42-26 a javunkra!

A mieink legjobbja eddig a félidő alapján: Hanga Ádám 15 pontos, Szabó Zzolt 7 pontos. A vendégek legjobbja Dedovic, aki 10 pontot dobott.

19:58: Lassan kezdődik a második félidő. Bízzunk abban, hogy folytatódik ez a remek játék.

20:00: Elkezdődött a harmadik negyed. Gyerünk, Fiúk!

3. negyed

20:10: A harmadik negyed felénél járunk, 49-37 az eredmény. Rosszul kezdtük a játékot. Nincs lepattanó, kevés a jó kosár. Ébresztő, srácok! Jók vagytok!

20:16: 3:11 perccel a vége előtt 54-44 az állás. Kemény, és szoros a mérkőzés.

20:20: Elkezdődött az utolsó perc a harmadik negyedben.

20:21: Vége a harmadik negyednek 61-49.

Nehéz volt ez a harmadik negyed, több kell még. Nyerjük meg ezt az utolsó negyedet is!

20:24: Elkezdődött a negyedik, utolsó negyed!

4. negyed

20:27: Másfél perce tart az utolsó negyed, 61-51, és magyar időkérés.

20:31: Három perc telt el a negyedből 66-55 a javunkra. A hangulat fantasztikus.

20:34: A negyedből már 5 percen belül járunk, az állás 69-59 a javunkra.

20:36: 3:50 a vége előtt 69-64.

20:38: Még 3 perc, 69-64 a javunkra!

20:42: 2 perc 70-64. Kimaradt két magyar büntető. Bosnyák tripla. 70-67

20:43: Hanga kosár, 72-67! 1:35 van még

20:44: Elkezdődött az utolsó perc, 5 pontos magyar vezetés.

20:46: 42 másodperc van még a meccsből.

20:47: bosnyák tripla, 73-70. 26 másodperc van még.

20:49: Vojvoda az egyik büntetőt bedobta, majd a bosnyák támadásnál megszereztük a labdát, és újra magyar büntető. 74-70 14 másodperc.

20:50: Véggggggggggeeee!!! Megvan a győzelem! 74-70-re legyőztük a bosnyákokat! Hú, de meleg volt a vége.

A magyar csapat legjobbja Hanga Ádám volt, aki 18 pontot szerzett, 6 lepattanó, és 5 passz. Ez szép teljesítmény. Horváth Ákos 17 pont, 4 lepattanó, és egy asszit. Molnár András 13 pont, 5 lepattanó, és 1 asszit. A bosnyákok legjobbja Bavcic 14 pont, 12 lepattanó, és 1 asszit.

A mieink legközelebb Ukrajnában lépnek parkettre, a következő hazai meccset pedig augusztus 20-án rendezik, szintén Szolnokon.

Férfi Kosár, Eb-selejtező, 3. mérkőzés: Magyarország – Bosznia-Hercegovina 74-70 (19-11, 23-15, 12-23, 13-21) – a kibeszélő-show” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Férfi Kosárlabda, Eb-selejtező, 7. mérkőzés: Bosznia-Hercegovina – Magyarország – a kibeszélő-show | Sportmagazin – Sportmag.hu – Minden ami sport – Sportmagazin – Foci – Kézilabda – Kosárlabda

  2. Visszajelzés: Férfi Kosárlabda, Eb-selejtező, 7. mérkőzés: Bosznia-Hercegovina – Magyarország – a kibeszélő-show « SportMenü – a Te választásod!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s