MotoGP, Cseh Nagydíj, Brno: Ismerkedjünk meg a pályával

Az egy hónapos nyári szünet után a MotoGP mezőnye a hétvégén Csehországba látogat. Számunkra, azért különleges a brnoi pálya, hiszen ez lesz  a “mi hazai pályánk”. Szurkoljunk Talmának, és ismerkedjünk meg közelebbről is a helyszínnel.

Ismerkedjünk meg közelebbről is a pályával és annak történetével. A világ leghíresebb versenyzői vettek részt a brno-i GP eseményekben 1930 óta, ahol 1982-ig falvakon és a város nyugati részein keresztül versenyeztek egy úton, amelyet az első Csehszlovák elnök után T. G. Masaryk-nak neveztek. Az 1980-as években új pályát építettek azzal a céllal, hogy a Forma 1 versenyt Csehszlovákiába csábítsák, és 1987-ben otthont is adott az FIM Cseh Nagydíjnak. Az új pálya, amely népszerű mind a szurkolók, mind pedig a versenyzők körében, egy természetes medencében helyezkedik el, kitűnő látványt nyújtva a szurkolóknak. Brno-ban folyamatosan változik a tengerszint feletti magasság, ahogy az erdős hegyoldalakon végigsöpör, és a hullámzó sarkok a végsőkig próbára teszik a versenyző tehetségét és képességeit.

A futamra minden évben nagy az érdeklődés, 150-200 ezer néző szinte mindig kilátogat. A magyar szurkolók körében is ez a pálya a legnépszerűbb köszönhetően a kis távolságnak.

A pálya adatai:
Pálya Automotodrom Brno
Város Brno
Weboldal http://www.automotodrombrno.cz
Pálya hossza 5.403 km
Körök
MotoGP: 22 kör
Moto2: 20 kör
125cc: 19 kör

Bal kanyar 6
Jobb kanyar 8

Talma rajthelye/eredményei
125 kcm
2000: 31./20.
2001: 8./9.
2002: 11./11.
2003: 8./11
2004: 5./-
2005: 5./9.
2006: 9./3.
2007: 1./4.
2008: 1./4.
MotoGP:
2009: 17./13.

A vb állása mindhárom kategóriában:

125 kcm:
1 Marc MARQUEZ Derbi SPA 157
2 Pol ESPARGARO Derbi SPA 131
3 Nicolas TEROL Aprilia SPA 118
4 Bradley SMITH Aprilia GBR 105
5 Tomoyoshi KOYAMA Aprilia JPN 77
6 Sandro CORTESE Derbi GER 76
7 Efren VAZQUEZ Derbi SPA 68
8 Esteve RABAT Aprilia SPA 63
9 Randy KRUMMENACHER Aprilia SWI 63
10 Johann ZARCO Aprilia FRA 55
11 Danny WEBB Aprilia GBR 48
12 Alberto MONCAYO Aprilia SPA 25
13 Jonas FOLGER Aprilia GER 23
14 Alexis MASBOU Aprilia FRA 20
15 Jasper IWEMA Aprilia NED 20
16 Luis SALOM Aprilia SPA 15
17 Simone GROTZKYJ Aprilia ITA 14
18 Marcel SCHROTTER Honda GER 11
19 Adrian MARTIN Aprilia SPA 9
20 Sturla FAGERHAUG Aprilia NOR 7
21 Daniel KARTHEININGER KTM GER 6
22 Lorenzo SAVADORI Aprilia ITA 4
23 Jakub KORNFEIL Aprilia CZE 3
24 Zulfahmi KHAIRUDDIN Aprilia MAL 2

Moto2:
1 Toni ELIAS Moriwaki SPA 136
2 Thomas LUTHI Moriwaki SWI 94
3 Andrea IANNONE Speed Up ITA 90
4 Julian SIMON Suter SPA 77
5 Shoya TOMIZAWA Suter JPN 76
6 Simone CORSI Motobi ITA 65
7 Jules CLUZEL Suter FRA 61
8 Yuki TAKAHASHI Tech 3 JPN 52
9 Gabor TALMACSI Speed Up HUN 52
10 Sergio GADEA Pons Kalex SPA 47
11 Fonsi NIETO Moriwaki SPA 38
12 Alex DEBON FTR SPA 37
13 Roberto ROLFO Suter ITA 37
14 Karel ABRAHAM FTR CZE 33
15 Ratthapark WILAIROT Bimota THA 25
16 Scott REDDING Suter GBR 23
17 Dominique AEGERTER Suter SWI 23
18 Yonny HERNANDEZ BQR-Moto2 COL 21
19 Kenny NOYES Promoharris USA 18
20 Stefan BRADL Suter GER 18
21 Mike DI MEGLIO Suter FRA 17
22 Alex BALDOLINI I.C.P. ITA 14
23 Mattia PASINI Motobi ITA 12
24 Anthony WEST MZ-RE Honda AUS 11
25 Alex DE ANGELIS Force GP210 RSM 11
26 Damian CUDLIN Pons Kalex AUS 9
27 Xavier SIMEON Moriwaki BEL 9
28 Hector FAUBEL Suter SPA 4
29 Lukas PESEK Moriwaki CZE 4
30 Vladimir IVANOV Moriwaki UKR 2
31 Arne TODE Suter GER 2
32 Yusuke TESHIMA Motobi JPN 1
33 Claudio CORTI Suter ITA 1

– MotoGP:
1 Jorge LORENZO Yamaha SPA 210
2 Dani PEDROSA Honda SPA 138
3 Andrea DOVIZIOSO Honda ITA 115
4 Casey STONER Ducati AUS 103
5 Valentino ROSSI Yamaha ITA 90
6 Nicky HAYDEN Ducati USA 89
7 Ben SPIES Yamaha USA 77
8 Randy DE PUNIET Honda FRA 69
9 Marco MELANDRI Honda ITA 53
10 Marco SIMONCELLI Honda ITA 49
11 Colin EDWARDS Yamaha USA 48
12 Hector BARBERA Ducati SPA 41
13 Loris CAPIROSSI Suzuki ITA 36
14 Mika KALLIO Ducati FIN 31
15 Aleix ESPARGARO Ducati SPA 28
16 Alvaro BAUTISTA Suzuki SPA 25
17 Hiroshi AOYAMA Honda JPN 18
18 Alex DE ANGELIS Honda RSM 8
19 Roger Lee HAYDEN Honda USA 5
20 Kousuke AKIYOSHI Honda JPN 4
21 Wataru YOSHIKAWA Yamaha JPN 1

A Cseh Nagydíj hétvégi programja:

2010. augusztus 13., Péntek
Első szabadedzés
125 ccm: 12:40 – 13:40
MotoGP: 13:55 – 14:55
Moto2: 15:10 – 16:10

2010. augusztus 14., Szombat

Második szabadedzés
125 ccm: 09:00 – 09:40
MotoGP: 09:55 – 10:55
Moto2: 11:10 – 12:10

Kvalifikáció
125 ccm: 13:00 – 13:40
MotoGP: 13:55 – 14:55
Moto2: 15:10 – 15:55

2010. augusztus 15., Vasárnap
Warm Up
125 ccm: 08:40 – 09:00
Moto2: 09:10 – 09:30
MotoGP: 09:40 – 10:00

A verseny:
125 ccm: 11:00
Moto2: 12:15
MotoGP: 14:00

A brnoi futamot élőben közvetíti a Digisport.

MotoGP, Cseh Nagydíj, Brno: Ismerkedjünk meg a pályával” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: MotoGP, Cseh Nagydíj, Brno: Ismerkedjünk meg a pályával | Sportmagazin – Sportmag.hu – Minden ami sport – Sportmagazin – Foci – Kézilabda – Kosárlabda

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s