EL, rájátszás, 1. mérkőzés: DVSC-TEVA – PFC Liteksz Lovecs 2-0

Csütörtökön este 19:00-kor Nyíregyházán fogadja a DVSC-TEVA a bolgár Liteksz Lovecs együttesét az Európa Liga rájátszásának első mérkőzésén. Szurkoljunk közösen a Lokinak! Tartsatok velünk!A magyar bajnok a Bajnokok Ligája második selejtező körében kapcsolódott be a a sorozatba. A sorsoláson eldőlt az ész FC Levadia Tallinnal találkozik ismét. A két csapat egy évvel ezelőtt már játszott egymás ellen. Akkor sem, és idén sem volt egyszerű, de továbbjutott a Loki. Az első mérkőzésen 1-1-es döntetlen született, a meccsről bővebben itt elolvashatod. A debreceni visszavágón fordulatos és küzdelmes összecsapás után a magyar bajnok nyert és továbbjutott a következő körbe. A találkozóról bővebben itt elolvashatod.

A BL harmadik selejtezőkörében a svájci FC Baselt kapta a Loki, ráadásul az első meccs itthon lesz. Nos, a Megyeri úton a némi szerencsével is nyert (0-2) Thomas Fink együttese a hajdúságiak ellen, pedig a Lokinak megvoltak a lehetőségei. Bővebben itt elolvashatod a mérkőzésről. A Bázeli visszavágón simán nyert a svájci együttes, miután 3-1-re legyőzték a Lokit, így a 2010/2011-es BL-szezonban nem lesz ott a magyar bajnok, a Debrecen az Európa Ligában folytatja a nemzetközi szereplését.

Az UEFA központjában Nyonban tartott sorsoláson kiderült a Debrecen mellett volt a Fortuna, ugyanis a bolgár Liteksz Lovecs csapatát kapta.

Ismerkedjünk meg a bolgár csapattal.

Az együttes 1921-ben alakult meg Hiszarja név alatt, két évvel később játszotta első hivatalos mérkőzését. A hetvenes évek második felében közel jártak a feljutáshoz, de nem sikerült nekik. A LEKSZ nevű cég támogatása után rengeteg pénz áramlott a klubhoz, sorra érkeztek a tehetséges, fiatal játékosok, és 1994-ben sikerült a feljutás. Első évben a 11. helyen végeztek, de nem sokkal később visszaestek a másodosztályba.
A fordulópontot a lovecsi olajmágnás és üzletember, Grisa Gancsev felbukkanása jelentette 1997-ben. Felvásárolta a klubot, majd Liteksz néven megkezdte egy új, sikeresebb csapat kiépítését – olvashatjuk a wikipedián.
A Liteksz szárnyalását a legjobb bolgár klubok sem tudták megfékezni. Az élvonalbeli pontvadászatban brillírozó lovecsi alakulat sporttörténeti tettet hajtott végre, és újonc csapatként megnyerte a bajnokságot 1998-ban. A következő idényben a nemzetközi futballélet vérkeringésébe bekapcsolódó Liteksz a selejtezőből továbbjutott ugyan, de a következő körben megsemmitsítő vereséget szenvedett az orosz Szpartak Moszkva ellenében. Az kudarc ellenére a „narancsszínűek” megvédték bajnoki címüket, és újabb történelmi tettet hajtottak végre, mikor beverekedték magukat a bolgár kupa döntőjébe.
A 2000-es években a Liteksz kevésbé az élvonalbeli pontvadászat, mindinkább a bolgár kupában jeleskedett, melyet négyszer nyert meg.
A Liteksz Lovecs háromszoros bolgár bajnok (1998, 1999, 2010), négyszeres kupagyőztes (2001, 2004, 2008, 2009).
A nemzetközi kupában 54 meccset játszottak: 25 győzelem 10 döntetlen, 19 vereség a mérleg. 83 gólt szereztek, 65 találatot kaptak.
A klub színe: narancssárga-zöld
A vezetőedző: Angel Cservenkov

2010. Augusztus 16. Hétfő

EL: A Loki Nyíregyházán fogadja a Lovecset

– Szuperkupa győztes lett a Liteksz
A bajnoki címvédő Liteksz Lovecs labdarúgócsapata szerda este a kupagyőztes Beroe Sztara Zagora ellen mérkőzött meg a Szuperkupáért – írja a dvsc.hu. A találkozón elején már a 4. percben hátrányba került a Lovecs Berberovics öngóljának köszönhetően, ám a válaszra nem kellett sokat várni. Mivel a rendes játékidőben nem született több gólt, így következett a hosszabbítás: a 100. percben Niflore betalált, így a lovecsi gárda nyerte a serleget.

Bolgár Szuperkupa
Liteksz Lovecs–Beroe Sztara Zagora 2–1
Gól: Barthe (17.), Niflore (100.), ill. Berberovics (4.-öngól)

A Loki is, és a Liteksz is nyert a hétvégén
A magyar bajnok az élvonalbeli labdarúgó bajnokság 3. fordulójában hazai pályán 6-2-re legyőzte a Kecskemét együttesét. A bolgár bajnokság is a harmadik fordulójában tart, a Liteksz hazai pályán 2-1-re nyert a Blagoevgrad ellen.

– Igor Bogdanovics: ”
A korábbi debreceni kedvenc a dvsc.hu-nak nyilatkozott. A Loki-szurkolók korábbi nagy kedvence, Igor Bogdanovics négy évet futballozott Debrecenben, de azt kevesen tudják róla, hogy 1996-1998 között a Liteksz Lovecs gárdáját is erősítette.
Amikor Lovecsben játszottam, a csapat nagyon sikeres volt, két bajnokságot és bolgár kupát nyertünk. Csak pozitívumokat tudok mondani erről a csapatról, bár azóta sok minden megváltozott ott. A Liteksz elnökével máig tartom a kapcsolatot, havonta felhív, érdeklődik a hogylétem felöl. Pár nappal ezelőtt is megkeresett telefonon, mert tudja, hogy Debrecenben fociztam, és szeretett volna néhány információt megtudni a csapatról. Véleményem szerint hatvan százalék a Loki esélye a továbbjutásra. Fontos, hogy az első mérkőzésen jó eredmény szülessen, mert a visszavágó nagyon nehéz lesz. Nagy szurkolótáboruk van, fanatikusak, képesek belehajszolni a győzelembe kedvenceiket, vagyis nem lesz kellemes Lovecsben pályára lépni. Nagyon szeretnének bejutni az Európa Liga csoportkörébe, és ennek érdekében mindent meg is tesznek. Kíváncsi vagyok, hogy több mint tíz év után mennyit változott a bolgár bajnok. Az biztos, hogy a nyíregyházi találkozóra kimegyek, de nagyon szeretnék a visszavágóra is elutazni. Az nem kérdés, hogy melyik csapat áll hozzám közelebb: teljes szívemből a Lokinak szurkolok majd!

A találkozót élőben közvetíti a Digisport 18:45-től. A sportcsatorna honlapján is élőben lehet követni a mérkőzést.

A magyar bajnok Coulibaly révén szerzett vezetést a 22. percben, majd Laczkó a 33. percben állította be a 2-0-s végeredményt. Amennyiben a hajdúságiak megőrzik előnyüket jövő csütörtökön, akkor a Ferencváros nyomdokaiba lépnek, mely egyedüli magyar csapatként 2004-ben jutott be az – akkor még UEFA Kupának hívott -második számú európai kupasorozat csoportkörébe.

Európa Liga-selejtező, 4. (utolsó) forduló, 1. mérkőzés:
Debreceni VSC-Liteksz Lovecs (bolgár) 2-0 (2-0)
Nyíregyháza, 7000 néző, v.: Trattu (ciprusi)
gólszerzők: Coulibaly (22.), Laczkó (33.)
kiállítva: Barthe (70. – Liteksz Lovecs)
sárga lap: Varga (91.), illetve Barthe (36., 70.)

Debreceni VSC:
Malinauskas – Bernáth, Komlósi, Mijadinoski, Laczkó – Szakály P. (Dombi, 76.), Kiss Z., Varga, Czvitkovics – Kabát (Farkas, 81.), Coulibaly (Yannick, 86.)

Liteksz Lovecs:
Golubovic – Berberovic, Barthe, Petkov, Venkov – Tom (Cvetanov, 78.), Cvetkov, Jelenkovic, Sandrinho (Todorov, 66.), Milanov – Niflore (Janev, 72.)

Abszolút támadó felfogásban kezdett a magyar bajnok, míg a Liteksz elsősorban a védekezéssel volt elfoglalva az első félidőben. A debreceniek két gólt szereztek az egyébként sportszerű küzdelmet hozó játékrészben. A vendégeknek mindössze egy komoly lehetősége adódott, de Malinauskas kapus kiváló reflexszel hárított.

A Loki hálóőrének két óriási bravúrjával indult a második félidő és ezt követően is inkább a narancsmezes vendégek tettek többet a gólszerzésért. A fegyelmezetten harcoló Debrecen az utolsó húsz percben emberelőnyben játszott, de Czvitkovicsék nem tudtak élni a lehetőséggel. A kapu előtt határozottabb magyar együttes sikere így is megérdemelt.

Forrás: telesport.hu

EL, rájátszás, 1. mérkőzés: DVSC-TEVA – PFC Liteksz Lovecs 2-0” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: EL, rájátszás, 1. mérkőzés: DVSC-TEVA – PFC Liteksz Lovecs – a kibeszélő-show | Sportmagazin – Sportmag.hu – Minden ami sport – Sportmagazin – Foci – Kézilabda – Kosárlabda

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s