Schmitt: a sport fair playre nevelheti a világ fiataljait

A sport alkalmas arra, hogy ráébressze a világ fiataljait az olyan dolgok fontosságára, mint a természet védelme, a megkülönböztetés és a rasszizmus elleni harc, a fair play – hangsúlyozta Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn abban a New Yorkban tartott előadásában, amelyet a sportnak az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljainak elérésében játszott szerepéről tartott.

Kiss Pál Tamás: „Élet-halál harcra készülök az utolsó futamon!”

Kiss Pál Tamás, a HELL Racing Team ifjú tehetsége a Brit Forma Renault sorozat utolsó előtti, silverstone-i versenyhétvégéjén az első futamban elért hatodik helye után a második versenyen kiesett, így összetettben visszaesett a harmadik helyre. Az esély azonban még mindig megvan a bajnoki cím megszerzésére, ugyanis a pilóták eldobhatják két legrosszabb eredményüket, és az összetett…

Szimulátor segítségével készült fel élete első szingapúri futamára a Williams ifjú tehetsége

Az utóbbi futamok egyik legkellemesebb meglepetését Nico Hülkenberg okozta a sportág rajongóinak. A Williams német pilótája ugyanis immár rendszeresen a legjobb tíz tagja az időmérő edzéseken, és a Hungaroringen és Monzában már olyan teljesítményt nyújtott, amit elvártak a GP2 tavalyi bajnokától. Hülkenberg most azt reméli, hogy a számára ismeretlen szingapúri pályán sem szakad meg a…