Férfi Vízilabda: Sikeres hétvégén vannak túl a klubcsapataink

Mind a négy magyar férficsapat sikerrel vette a hétvégi akadályt az európai vízilabdakupákban: a Szeged és az Eger az Euroligában jutott fel a kontinens legjobb 16 együttese alkotta főtáblára, míg a Ferencváros és a Honvéd a második számú sorozatban, a LEN Kupában lépett tovább az első selejtezőkörből az október 22. és 24. közt esedékes másodikba.

A legjobban a Szeged teljesített, Kásás Zoltán legénysége mindhárom mérkőzését megnyerve – 11-6 a szerb Vojvodina, 10-8 az orosz Kazany, 11-10 az olasz Brescia ellen – csoportelsőként ment tovább. A négy négycsapatos főtábla sorsolásán már a bajnok Vasas is részt vesz, amely kiemeltként csak a legjobb 16-ban kezdi meg szereplését.

A LEN Kupában ezen a víkenden kezdődött el a mezőny megrostálása, és a nyitóvizsgán magabiztosan jutott túl mind az FTC, mind a Honvéd. Igaz, az első selejtezőkör eleve nem jelenthetett gondot, hiszen az egyes – hol öt, hol hatcsapatos csoportokból – az első négy helyezett egyformán tovább került.

Ezzel együtt biztató, hogy a Ferencváros mind a négy meccsét magabiztosan nyerve végzett az élen, a másodikként zárt Honvéd pedig négy győzelem mellett csupán a csoportelső olasz Posillipótól kapott ki. A következő kör azonban nyilvánvalóan már nehezebb lesz mindkét magyar gárda számára.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s