Kiss Pál Tamás: „Szűkszavúan értékeltek, ám azt elmondták, elégedettek velem”

Kiss Pál Tamás, a HELL Racing Team versenyzője egy újabb lépcsőfokon van túl a Forma-1 felé vezető úton. A tehetséges pilóta az elmúlt hetekben a GP3-as sorozat autóit tesztelhette két alkalommal, ezen a héten pedig Forma-3-as gépek kipróbálására volt lehetősége a franciaországi Nogaro-ban. A magyar fiút meghívó ART GP vezetői elégedettek voltak Tamás teljesítményével, ám…

Profiboksz: Erdeivel tart Amerikába id. Balzsay Károly

Jövő héten még a magyar fővárosban készül, majd pénteken id. Balzsay Károly korábbi szövetségi kapitánnyal együtt kel útra az Egyesült Államokba Erdei Zsolt korábbi profi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok, aki november 20-án, Atlantic Cityben csap össze a kenyai Samson Onyango Ngaóval.

Női Kézilabda: 2014: Magyarország kihívói

Korábban kézilabdás körökben felröppent a hír, hogy a 2014-es Eb rendezéséért Törökország lép versenybe. Ugyanakkor pár hete azt az információt kaptuk, hogy Magyarország is vállalná a lebonyolítást. Ezalatt viszont más kandidánsok is felbukkantak – írja a handball.hu.