Sam Michael: „A hatodik hely nagyon fontos a számunkra”

A Williams csapata teljesítette azt, amit célként tűzött ki maga elé a szezon kezdetekor: a középmezőny egyik élcsapata vált a grove-i alakulatból, és a 2010-es konstruktőri világbajnokságában megszerezte a hatodik helyet.

Sam Michael, a brit istálló technikai igazgatója elégedett az idei eredményekkel, főleg annak tükrében, hogy milyen súlyos gondokkal küszködtek az év elején. Az utolsó futamon nyújtott teljesítményükkel azonban nincs kibékülve, hisz úgy érzi, az időmérőn mutatott forma alapján több volt ebben a versenyben, mint amit végül kihoztak belőle.

Amikor az időmérő edzés végére kiderült, hogy a pénteken csak szenvedő Rubens Barrichello a hetedik rajtkockából kezdheti meg az Abu-Dzabi Nagydíjat, sokan még azt sem tartották kizártnak, hogy a veterán brazil pilóta akár a dobogó közelébe is odaérhet. Sajnos azonban sem Barrichello, sem pedig Hülkenberg nem tudott pontot szerezni az idei év utolsó versenyén, ám így is sikerült megtartani a csapat számára nagyon fontos hatodik helyet a konstruktőrök versenyében. A Williams és támogatói – köztük a magyar HELL Energy – örömmel könyvelte el, hogy a brit istálló 2009-hez képest megduplázta a szerzett pontjait, és a csapatok versenyében is előrébb lépett a tavalyi hetedik pozícióhoz képest. Sam Michael ugyan az utolsó versenyen elért eredménnyel nem, ám az egész éves teljesítménnyel és a pilótákkal is maximálisan elégedett lehet.

– Ha nem is könnyen, de sikerült végül leelőzni a Force Indiát a konstruktőrök bajnokságában. Mit jelent ez a hatodik hely a csapat számára?

Sam Michael: – Nagyon fontos volt, hogy megőrizzük a hatodik helyünket a konstruktőrök között. Egyrészt az a célunk, hogy minél jobban szerepeljünk, és a közvetlen vetélytársainkat legyőzzük, mint jelen esetben a Force Indiát, ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy minél előrébb vagyunk a rangsorban, annál több pénzt kapunk a FOM idei bevételeiből.

– Többet várt az időmérőn versenyképesnek bizonyuló FW32-estől Abu-Dzabiban?

Sam Michael: – Igen, hiszen amíg a kvalifikációs tréningen jól szerepeltünk, addig a futamon pont nélkül maradtunk. A versenyen kezdettől fogva az a cél vezérelt minket, hogy legyőzzük a Force Indiát, és ez sikerült is, mégha olyan áron, hogy a pilótáink nem jutottak be a legjobb tíz közé.

– Rubens Barrichello nagyon elégedetlen volt pénteken az autó teljesítményével, aztán az időmérőn képes volt a hetedik rajtkockát megszerezni. Mit változtattak meg az autón egy éjszaka alatt?

Sam Michael: – A pálya az első két szabadedzésen még nagyon poros volt, a gumik hamar szemcsésedtek, és ezek egyáltalán nem segítették a pilóták munkáját. Ráadásul az abroncsproblémák miatt az optimális beállítások megtalálása is sokkal nehezebben ment, ám szombatra sikerül úrrá lenni a gondokon. Állítottunk a hátsó szárnyakon, és ez meghozta a várt javulást.

– Nico sokkal lassabb volt a Q2-ben, mint Rubens. Mi volt ennek az oka?

Sam Michael: – Nico egészen a kvalifikáció második szakaszáig hasonló tempót autózott, mint Rubens. Nem találtunk semmilyen technikai problémát az autójában, így neki is a gumikkal volt problémája, főleg a jobbos kanyarokban.

– Meglehetősen ellentmondásosan viselkedtek az abroncsok a különböző csapatoknál. Az FW32-sek mennyire koptatták el a gumikat verseny közben?

Sam Michael: – Semmi gondunk nem volt se a lágy, se pedig a keményebb keverékkel, és ez nem befolyásolta a versenyünket.

– Összességében elégedett az FW32-sek teljesítményével a 2010-es szezonban tapasztaltak alapján?

Sam Michael: – Nagyon rosszul kezdtük az évet, de szerencsére menet közben új irányt vett a fejlesztésünk. Megértettük az autó viselkedését, és attól kezdve folyamatosan javult a teljesítményünk. Az idei szezon remélhetőleg olyan lendületet ad a csapat számára, ami kitart a 2011-es szezon végéig.

– A pilóták teljesítményét miként értékeli?

Sam Michael: – Mindketten nagyon jó munkát végeztek, így elégedettek vagyunk az egész éves teljesítményükkel.

– Miként fogadta, hogy végül Sebastian Vettel nyerte az idei világbajnoki címet?

Sam Michael: – Sebastian megérdemelten lett világbajnok. Ebben a kiélezett küzdelemben valamennyi esélyes hibázott vagy akadtak technikai gondjaik, így senki sem vethet semmit a másik szemére. Adrian Newey fantasztikus autót tervezett Sebastiannak, kijár mindkettőjüknek az elismerés.

 

Kiadja: Hell Energy Magyarország Kft.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s