Maldonado: „Minden megtett körrel nő az önbizalmam”

Folytatódott Abu-Dzabiban a fiatal tehetségek tesztsorozata, melyen a második nap a venezuelai Pastor Maldonado kapott arra lehetőséget, hogy kipróbálja az FW32-est.

A Williams csapat elégedett volt a GP2 idei bajnokának a teljesítményével, dacára annak, hogy a nap végén akadt némi technikai problémája. Most egy nap pihenő vár az istállókra, majd péntektől minden alakulat megismerkedhet két napon keresztül a jövő évi gumiszállító, az olasz Pirelli abroncsaival. A Williams Rubens Barrichellót ülteti pénteken és szombaton az FW32-esbe.

A brit csapat a fiatal tehetségek kétnapos tesztjének záró napján a venezuelai Pastor Maldonadónak adott gyakorlási lehetőséget. A dél-amerikai pilóta idén fantasztikus szezont tudhat maga mögött, hisz megnyerte a GP2-es bajnokságot 87 pontos teljesítménnyel – hat futamot nyert meg, míg további kettőn állt dobogón –, és sokak szerint immár megérett a Forma-es szereplésre is. A Williams régóta figyeli már az eredményeit, így nem véletlen, hogy a magyar HELL Energy által támogatott brit istállónál még azt sem tartják kizártnak, hogy a venezuelai pilótát szerződtetik le a 2011-es szezonra.

Tom McCullough, a Williams vezető tesztmérnöke szerint Maldonado igazolta a jó hírét, ám a nap végén egy kis technikai gond megakadályozta abban, hogy a szuperlágy abroncsokon is megfelelő számú kört tehessen meg. „Nagyon eredményes napon vagyunk túl Pastor segítségével. Majdnem 450 kilométert tett meg, és rengeteg hasznos adathoz juttatott minket az aerodinamikai beállításokkal kapcsolatban. Sajnos a nap végén akadt egy kis technikai gondunk, megállt az autó, így a lágyabb összetételű abroncsokkal már nem tudott eleget tesztelni, ám összességében mindennel elégedettek vagyunk.”

Pastor Maldonado (1. teszt: 9. hely, legjobb köridő 1:42.850, 3.302 mp hátrány, 46 kör, 2. teszt: 8. hely 1:40.944, 3.046 mp hátrány, 35 kör) az első nap a Williams új partnere, a Hispania autójával körözött az aszfaltcsíkon, és már akkor is bizonyította a tehetségét. A GP2 idei bajnoka az FW32-essel is folyamatosan lett egyre jobb, és amíg Rubens Barrichello időmérőn futott idejét csak megközelíteni tudta, addig Nico Hülkenberg köridejénél majd öt tizeddel gyorsabbnak bizonyult. „Újabb fantasztikus élménnyel lettem ma gazdagabb. Ugyan a különböző beállítási munkák miatt nem mindig hozhattam ki a maximumot az autóból, ráadásul a lágy keverékű abroncsokkal nem is tudtam annyit menni, amennyit szerettem volna, elégedett lehetek a teljesítményemmel. Ezen a héten nagyon sok időt tölthetek a pályán, és úgy érzem, minden megtett körrel nő az önbizalmam.”

Ezzel a fiatal tehetségek gyakorlása véget ért Abu-Dzabiban, ám a csapatok továbbra sem mehetnek még el a jól megérdemelt szabadságukra. Pénteken és szombaton ugyanitt végre tesztelhetik a csapatok a jövőre használatos Pirelli abroncsokat. A két nap alatt Rubens Barrichello vezeti majd az FW32-est.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s