Bohus Bea nyárig a Békéscsaba élén

A Békéscsaba vezetősége péntek délután döntést hozott az edzőkérdésben. Mátéfi Eszter szerződésének további szüneteltetése mellett az elnökség a bajnokság végéig Bohus Beát nevezte ki a csapat vezetőedzőjének – írja a handball.hu.

Közel egy millió forint jött össze a jótékonysági festésből

November 25-én jótékonysági árverés keretében a világ- és olimpiai bajnokok által közösen festett kép és 18 festőművész 29 képe került kalapács alá és találta meg az este folyamán jótékony új tulajdonosait. A 41 sportoló által közösen festett kép alkotói 480 (olimpiai, világbajnoki illetve Európa-bajnoki) éremmel büszkélkedhetnek és ennek értéke a licitálásban is megmutatkozott, hiszen az…

Rablótámadás érte Bernie Ecclestone-t

Rablók támadták meg szerda éjjel Londonban a  Forma-1 mindeható urát Bernie Ecclestone-t. A 80 éves milliárdosra és  barátnőjére a The Sun értesülései szerint négy rabló támadt rá, akik annyira megverték az üzletembert, hogy kórházba kellett szállítani.