Két napos kiválasztó tábor az U21-es focistáknál

Az mlsz.hu beszámolója szerint Róth Antal, az U21-es válogatott szövetségi edzője csütörtökön és pénteken kétnapos kiválasztó tábort tart Telkiben. Az összetartáson azok a labdarúgók vesznek részt, akik eddig nem kaptak szerepet a korosztályos csapatban, de teljesítményükre felfigyelt a szakmai stáb.

U21-es válogatottunk a jövő ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre készül, Róth Antal együttese az ősz folyamán Montenegró (0-2), Szlovénia (0-1) és Szlovákia (0-0) ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen. A találkozókat követően a szövetségi edző elmondta: szeretné bővíteni keretét, ezért folyamatosan figyeli azokat a futballistákat, akiknek a későbbiekben esélyük lehet az együttesben való szereplésre.

A kiszemeltek a mostani kétnapos kiválasztó táborban mutathatják meg tudásukat, a Telkiben zajló összetartáson csütörtökön egy edzés, pénteken pedig az Újpest elleni mérkőzés szerepel a programban.

A kiválasztó edzőtáborozáson résztvevő keret:

Kapusok:
Dibusz Dénes (Pécsi MFC)
Gőcze Gergő (Kozármisleny)

Védők:
Turcsik Tamás (Zalaegerszegi TE FC)
Polényi Gábor (Vasas)
Szeleczky Alex (Videoton FC- Puskás Akadémia)
Vattai Balázs (Ferencvárosi TC)
Varga Péter (Budapest Honvéd)
Görgényi Péter (Vasas)
Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
Ódé Norbert (MTK Budapest)

Középpályások:
Sós Márkó (Budapest Honvéd)
Gyurcsó Ádám (Videoton FC-Puskás Akadémia)
Peszmeg Viktor (Ferencvárosi TC)
Albert Ádám (Dunakanyar- Vác)
Tajthy Tamás (Újpest FC)
Iszlai Bence (Szombathelyi Haladás)
Laczkovich Donát (Dukla Praha)
Balogh Balázs (Újpest FC)
Lengyel Béla (Szolnoki MÁV)

Támadók:
Beliczky Gergő (Vasas)
Lázár Bence (Újpest FC)
Bajner Bálint (Budapest Honvéd)

(forrás:www.mlsz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s