Elek Gábor szerint a csapat és Mátéfi Eszter győzelme volt a franciák ellen

Elek Gábor (fotó: v-man)

Túl van a második mérkőzésén a magyar női kézilabda-válogatott a Dánia-Norvégia közös rendezésű Európa bajnokságon. Mátéfi Eszter csapata szenzációs csapatmunkával 21-18-ra legyőzte a franciákat, ami a középdöntőben nagyon sokan érhet. Állandó szakértőnk, Elek Gábor, az FTC-Jógazdagbank vezetőedzője értékeli a magyar válogatott teljesítményét.

Sportmenü: Hogyan értékeled a franciák elleni mérkőzést, hiszen tegnap beszéltünk arról, hogy bánatosak lehetünk, de aztán másképpen történt…

Elek Gábor: Hála Istennek számtalanul elmondtam már, hogy én vagyok a világ legrosszabb jósa, úgy hogy ennek most nagyon tudtam örülni, hogy ez így van. Nagyon-nagyon örülök ennek a győzelemnek. Itt kiemelném Mátéfi Eszter szövetségi kapitány munkáját, ahol óriási tett volt, hogy nyitott védekezéssel kezdtünk, és végig merte tartani. Én, úgy érzem ebben az edzőnek döntő érdemei voltak ebben a győzelembe. Döntő érdeme volt Pálinger védései, és a védelem összmunkája.  A belső négyesünk, itt kiemelném Szamoránszky Piroskát, aki káprázatosan védekezett, ebben a nyitott védekezésben, sok labdát szerzett. Nagyon komoly teljesítmény, hogy „csak” 18 gólt kaptunk a franciáktól. Én úgy láttam, hogy mentálisan és akarati tényezőben tudtuk megverni a gallokat, ami örömteli, és főleg csapatként funkcionált a magyar válogatott. Iszonyatosan harcoltunk egymásért, jó volt látni azt, hogy, ha valaki valamit jó csinált a pályán, a többiek is tudtak neki örülni, tehát felszabadultságot láttam, ami a későbbiek során, ami pozitív és biztató lehet. Nagyon kevés gól született a mérkőzésen, mindkét oldalon remekül dolgoztak a védelmek, borzasztó sok energiát elvit a támadó játékukból, de szerencsére, ebből mi jöttünk ki a legjobban.

Nagyon sok véleményt hallottam a mérkőzés óta, hogy milyen francia válogatottat győztünk le.  Én azt mondom, hogy annyit engedtünk meg nekik, amennyit kellett.  Azért játszottak gyengén, mert mi borzasztóan jól védekeztünk.

Sportmenü: Ez volt a kulcs a védekezés, és a lerohanások is jók voltak

Elek: Igen, pont erről beszéltünk tegnap, hogy ott lehet esélyünk, ha kiválóan védekezünk, és a lerohanásainkat jó százalékkal értékesíteni tudjuk, ebben jól szerepeltünk. Tudtuk azt, hogy felállt védelem ellen nem lesz könnyű támadnunk, bár ebben voltak jó dolgaink is, gondolok itt Szucsánszki Zitának a góljaira és a gólpasszaira, Sopronyi Anett váratlan dolgaira. Összességében nagyon egységes volt a csapat, és ez a legfontosabb.

Sportmenü: A norvégok ellen mi lehet a kulcs: ugyanez a játék, vagy még több kell?

Elek: Én azt gondolom, hogy a védekezés kevés lesz az Eb-címvédő ellen. A legfontosabb, hogy minimális hibát kövessünk el, ahhoz hogy mi partiban tudjunk lenni a norvég válogatottal. Én azt mondom, hogy velük visszarendeződni pillanatilag bármelyik válogatottnak nagyon nehéz feladat. Itt a lerohanásuk, az valami nagyon komoly a norvég csapatnak a kapusteljesítményük és a védekezésük az szintén komoly fegyvertény. Pillanatilag a norvég válogatott más dimenzióban játszik, mint bárki más ezen az Eb-n, akit láttam is játszani.

Az interjú 2010. December 9-én készült.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s