Egervári Xavira, Gera Messire szavazott

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Xavit jelölte meg végső győztesként a FIFA-Aranylabda szavazáson. Az elismerést végül Lionel Messi, az FC Barcelona argentin támadója nyerte el.

Az idén először adták át a France Football Aranylabda, valamint a FIFA Év játékosa díj egyesített elismerését, így a voksolás menetrendje is megváltozott. A FIFA minden tagországából a nemzeti válogatottak szövetségi kapitányai, a csapatkapitányok, valamint egy újságíró szavazhatott az első három helyezettre.

Egervári a világbajnok Xavi mögött az Internazionaléval triplázó, Hollandiával vb-ezüstérmes holland Wesley Sneijdert tette a második helyre, a harmadikra pedig a világbajnoki döntőt eldöntő, Xavihoz hasonlóan az FC Barcelonát erősítő Andrés Iniestát.

Gera Zoltán, a nemzeti együttes csapatkapitánya “eltalálta” a végső győztest, ugyanis Lionel Messit jelölte meg első helyezettnek, mögötte Iniesta, majd a vb-n, illetve tavasszal kiemelkedően futballozó uruguayi Diego Forlán következett.

Az újságírókat magyar részről Imre Mátyás, az nb1.hu alapítója, az UEFA munkatársa képviselte, nála Sneijder, Iniesta, Xavi volt a sorrend.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s