Birkózás: Módos Péter kihagyja az Eb-t

Módos Péter még a januári edzőtáborban sérült meg, a vizsgálatok pedig megállapították, hogy műtétre van szüksége a tavaly Eb bronzérmes birkozónak. Módos így nem indulhat a tavaszi Európa-bajnokságon – tájékoztatta a honlapunkat a Magyar Birkózó szövetség.

A korábbi kétszeres junior Európa-bajnok Módos Péter 2008-ban és 2010-ben bronzérmet nyert a felnőtt kontinensbajnokságon. Tavaly kifejezetten erős évet zárt: az Eb-bronz mellett megnyerte a Golden Grand Prix-sorozat bakui döntőjét, majd úgy lett ötödik a világbajnokságon, hogy a bronzmérkőzésen 1:0, 1:0-ra maradt alul az orosz olimpiai bajnok Nazir Mankijev ellen.
Januárban a szlovákiai edzőtáborban sérült meg. A vizsgálatok során végül kiderült, hogy a vállában leszakadt az úgynevezett rotációs köpeny, amit vissza kell varrni. Szerencsésnek igazán nem mondható, hiszen Pekingről egy súlyos fertőzés miatt maradt le. De London felé természetesen nyitva marad az út előtte.
A szeptemberi isztambuli kvalifikációs vébén minden ország csak abban a súlycsoportban indíthat versenyzőt, amelyikben részt vett kontinensének bajnokságán. Az Eb-re utazó magyar csapatban így meg kell találni Módos helyettesítőjét, de a szakvezetés a régóta lyukas 60 kg szereplőjét is keresi. A választ a február 19-i válogatóversenynek, a Ganz Kupának, illetve a március 5-6-i Magyar Arany Nagydíjnak kell megadnia.

(birkozoszov.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s