Monicomp Liga, 18: Menekül a Hali és a Vasas, továbbra is vezet a Vidi

Szombaton öt mérkőzéssel folytatódott a Monicomp Liga 18. fordulója.

A szombati játéknap nyitó mérkőzősén a házigazda Paks 3-1-re legyőzte a sereghajtó Szolnokot. Kis Károly csapatának ez volt az első tavaszi összecsapása, ugyanis a múlt héten az erős havazás miatt elmaradt a címvédő Debrecen elleni találkozója.

Pápán fordulatokban és gólokban gazdag mérkőzést rendeztek meg a Lombard FC Pápa és a Zalaegerszeg között. A vendégek, már 1-3-ra is vezettek, de megfordult a játék, és heroikus küzdelemben végül megnyerték a mérkőzést.

A forduló egyik meglepetése született Győrben, miután a kiesés ellen menekülő Vasas Gáspár góljával 1-0-ra nyert a Rába-parti csapat otthonában. Szombathelyen Aczél Zoltán együttese nem kegyelmezett a Kaposvárnak, miután Oross és Irhás góljaival nyertek, előremenekülnek a kieső zónától.

Fordulatos mérkőzésen a hazai pályán játszó listavezető Videoton legyőzte az MTK-t. A találkozó elején a Videoton fiatalon elhunyt szurkolójára emlékeztek a csapatok és a szurkolók. Az első félidőben többet támadott a Vidi, de az utolsó passzok nem voltak jók, illetve a lehetőségeiket nem használták ki. A 30. percben a semmiből szerezte meg a vezetést a vendégcsapat, miután Frank higgadtan emelt a hálóba. A bekapott gólt követően még többet támadott a Vidi, és az első félidő utolsó percében 11-eshez jutott. A büntetőt André Alves értékesítette.

A második félidőben pörgős jó focit láthatott a fehérvári publikum. A hajrában eldőlt a találkozó sorsa, miután a 78. percben Elek góljával növelte az előnyét a Vidi. A hátralévő percekben már nem változott az eredmény, így Mezey György együttese magabiztosan vezeti a bajnokságot

Monicomp Liga, 18. forduló:
Paksi FC-Szolnoki MÁV FC 3-1 (2-1)
gólszerzők: Böde (6.), Bartha (16.), Montvai (52.), illetve Némedi (27.)

Lombard Pápa – Zalaegerszegi TE 4-3 (1-2)
Gólszerző: Takács P. (9., 63.), Marics (65.-11-esből, 86.) ill. Bogunovics (24.), Rajcomar (29.), Balázs (58.)

Győri ETO FC – Vasas-Híd 0-1 (0-1)
gólszerző: Gáspár (35.)

Haladás–Kaposvár 2–0
Gólszerző: Oross (3.), Perics (67.)

Videoton-MTK 2-1 (1-1)
Gól: Alves (45., 11-es), Elek (78.) ill. Frank (29.)

Vasárnap
Bp. Honvéd – FTC 17:30 (TV: Sport2 – élőben)

Pénteken:
Kecskemét-Debrecen 3-0
Újpest-Siófok 1-1

A bajnokság állása:
1. Videoton FC 18 12 4 2 35–17 +18 40
2. FTC 17 10 1 6 31–24 +7 31
3. Paksi FC 17 9 4 4 31–23 +8 31
4. ZTE FC 18 9 3 6 34–28 +6 30
5. Kaposvári Rákóczi 18 9 2 7 28–25 +3 29
6. DVSC-TEVA 17 8 4 5 30–25 +5 28
7. Lombard Pápa 17 8 2 7 30–31 –1 26
8. Kecskeméti TE 18 8 – 10 34–37 –3 24
9. Újpest FC 18 6 5 7 30–25 +5 23
10. Győri ETO FC 18 6 5 7 20–21 –1 23
11. Budapest Honvéd 17 6 4 7 20–21 –1 22
12. MTK 18 6 4 8 23–28 –5 22
13. Vasas 18 6 3 9 24–32 –8 21
14. Haladás 18 5 5 8 25–25 0 20
15. Siófok 18 4 6 8 15–23 –8 18
16. Szolnoki MÁV FC 17 2 2 13 12–37 –25 8

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s