Megkezdődött a 2012-es londoni olimpiára a jegyek árusítása

Megkezdődött kedden a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok belépőinek árusítása.

A forgalomba kerülő 6,6 millió jegyért a Nagy-Britanniában és a brit korona függő területein élők, valamint az európai gazdasági térség – az EU-tagállamok, köztük Magyarország, emellett Norvégia, Izland és Svájc – állampolgárai folyamodhatnak közvetlenül a londoni szervező bizottság külön e célra létrehozott honlapján, de fordulhatnak országuk kijelölt viszonteladóihoz is.

A kedden hozzáférhetővé vált honlap ez utóbbiakat is részletesen felsorolja; Magyarország esetében a Pegazus Sport Tours szerepel a listán, amely az 1996-os atlantai játékok óta a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utazási irodája. A folyamodványokat egy online “számla” létrehozásával kell benyújtani, a határidő április 26., 23:59 óra. A paralimpiai játékok jegyeiért szeptember 9-étől lehet jelentkezni.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy ugyanannyi esélyük van az első napon jelentkezőknek, mint azoknak, akik az utolsó nap utolsó percében küldik el jegyigényüket, ugyanis a kérvényeket a jelentkezési határidő letelte után összesítik, és túljegyzés esetén sorsolással osztják el a belépőket az adott versenyre. A jelentkezőket a szervezők június 24-éig értesítik e-mailben vagy postai levélben arról, hogy hozzájutottak-e igényelt belépőikhez, de a folyamodványt benyújtók valójában már előbb megtudhatják, ha szerencsével jártak, mivel a beérkezett jegyigényléseket május 10. és június 10. között dolgozzák fel, és ezzel egy időben emelik le a megadott bankszámlákról a jegyek ellenértékét.

A belépők 90 százaléka 100 fontnál (32 ezer forintnál) olcsóbb lesz; kétharmadukért 50 fontnál, 25 százalékukért 20 fontnál kevesebbet kell majd fizetni. A legdrágább jegycsomag – utalva a londoni olimpia évére – 2012 fontba kerül. Lesznek ingyenesen megtekinthető események is, köztük a maratonfutás, illetve az országúti kerékpárversenyek. A jegyigénylés éppen 500 nappal a jövő évi londoni nyári olimpiai játékok kezdete előtt indult. A brit főváros központjában lévő Trafalgar téren ezzel egy időben felavattak egy hatalmas, 6,5 méter magas visszaszámláló órát, amely az olimpiai megnyitó kezdetéig hátralévő időt mutatja.

Ugyanezen a téren tízezrek fogadták óriási örömrivalgással, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2005. július 6-án, Szingapúrban tartott szavazása után kihirdették, hogy London rendezheti a 2012-es nyári játékokat. A voksolás eredménye komoly politikai győzelem volt Tony Blair akkori brit kormányfőnek, aki sportsztárok, köztük a futballista David Beckham társaságában személyesen kampányolt a szingapúri NOB-ülésen a szavazás előtt.

Az örömünnep azonban nem tartott sokáig, a szingapúri bejelentés után nem egészen 24 órával, 2005. július 7-ének reggelén ugyanis négy öngyilkos merénylő pokolgépes terrortámadást hajtott végre a londoni metróban, illetve egy városi buszon, saját magukén kívül összesen 52 ember életét kioltva. Ez az eddigi legvéresebb terrormerénylet London történetében.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s