Pozitív élményekkel kell zárni a tornát

Siti Beáta (fotó: kb/sportmenu.hu)

Talán kijelenthető, hogy a hétvégi Magyar Kupa Final Four-ban az Alcoa FKC csapata a legfiatalabb: fiatal játékosok, fiatal edző páros. Ez alkalomból Siti Beáta nyilatkozott honlapunknak, kiemelve, hogy ő azt várja el a csapattól minél több tapasztalatot gyűjtve, pozitív élményekkel hagyják el a pályát szombaton és vasárnap is.

Sportmenü: Milyen célokkal vágtok neki a hétvégi tornának?

Siti Beáta: Bronzérmet szeretnénk nyerni. Nagy öröm számunkra, hogy idáig eljutottunk, hiszen a csapatunk nagyon fiatal, a legtöbben nem szerepeltek még ilyen rangos tornán, úgyhogy mindenféleképpen egy kihívás lesz a két nap. Próbáljuk a csapatot úgy felkészíteni, hogy pozitív kicsengése legyen a játékosok fejében a Magyar Kupának; játékos múltamból tudom, hogy egy sorozatot győztes mérkőzéssel a legjobb lezárni. Ekkor az ember felszabadul, örül, és a folytatásra erőt adhat, adott esetben egy játékos nem ássa tovább magát a mélybe, hanem erőt merít abból, hogy nyert és meg tudta csinálni.

Sportmenü: Ugye nem csak technikai igazgatóként, hanem másodedzőként is segíted a csapat felkészülését. Hogyan tudod mérkőzés közben motiválni a csapatot, adott esetben segíteni nekik?

Siti: Kollégámmal, Mihály Attila vezetőedzővel a technikai és egyéni képzés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a „fejekre” is. Ha látjuk valamelyik játékoson, hogy valami nem stimmel, akkor azonnal „kikapjuk”, beszélgetünk vele, megpróbálunk a fejekben is rendet rakni. Ezen kívül pedig próbálom egy mondatban átadni az adott szituációra vonatkozó tudásomat. Én 33 éves voltam, amikor befejeztem a kézilabdát, és azóta nagyon sok minden letisztult a fejemben. Látom, hogy a 20 évesek rohannak, ezeken próbálok nekik segíteni; szólni neki, bíztatni, hogy ne kapjon gólt vagy miért fontos, hogy azzal a támadással, abban a percben lőjünk gólt. A pszichikai terhet szeretném a segítségemmel levenni a lányok válláról.

Sportmenü: Tavasz lévén, nem kerülhető ki a szurkolókat mindig oly’ nagyon foglalkoztató kérdés: igazolás, átigazolás. Mi várható a jövőben?

Siti: Mivel még csak tavasz eleje van a tárgyalások kezdeti stádiumában vagyunk, ezért neveket nem mondhatok még. Természetesen az elsődleges, hogy a mostani társaságot együtt tartsuk, az ő szerződésük esetleges hosszabbítása a legfontosabb, de a sok fiatal mellé mindenképpen szeretnénk igazolni egy rutinos játékost, aki a pályán is megállítja őket, segít nekik mérkőzés közben is.

Hozzászólás