Új sportbiztosítási modell készül

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárának irányításával, Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó kezdeményezésére új sportbiztosítási modell kialakításán dolgozik a NEFMI.

A sportbiztosításra vonatkozóan az elmúlt hónapban több alternatív koncepció is elkészült. A tervek egységesen két alapelvre épülnek. Egyrészt a jövőben a sportbiztosítás megléte − a sportorvosi engedélyekkel együttesen − a versenyengedély érvényességének feltétele kell, hogy legyen. Másrészt az elgondolások mindegyike hangsúlyos elemként kezeli az új sportbiztosítási rendszer bevezetésének és a magyar sportegészségügyi rendszer szervezeti átalakításának, fejlesztésének összehangolását.

Az új sportbiztosítási modell és a sportegészségügy átalakításának kérdéseiről Czene Attila ma tárgyalt Balogh Gáborral. A megbeszélésen Czene Attila hangsúlyozta: „A verseny- és az utánpótlás sport szereplőinek elvárása a sportegészségüggyel szemben, hogy korszerű vizsgálatokkal segítse a sportolásra való alkalmasság megállapítását, a versenyszerűen sportolók tevékenységét gátló, vagy veszélyeztető egészségügyi kockázatok kiszűrését. A döntések meghozatalánál szem előtt kell tartani, hogy csakis stabil sportegészségügyi háttér mellett lehet hosszú távon kellően hatékony a hazai utánpótlás-nevelési rendszer, és igazán sikeres a magyar élsport. A londoni olimpia előtt egy évvel különösen nagy a tét, ráadásul e kérdéskör valamennyi sportágat közvetlenül érinti. A készülő új sportstratégiában is megfogalmaztuk, hogy a versenysport eredményességéhez elengedhetetlen a magas színvonalú, a sporttudomány legfrissebb eredményeit is alkalmazó sportegészségügyi háttér – ezen a területen sajnos nagyon komoly lemaradásokat kell behoznunk.”

Az egyeztetésen döntés született arról, hogy még ebben a hónapban kiterjesztett szakmai grémium tárgyalja az új sportbiztosítási modell és a sportegészségügy átalakításának és fejlesztésének javaslatait. A szakmai konzultációra meghívást kapnak az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) és a Semmelweis Egyetem szakértői, a szakmai részletek kidolgozásában a NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága is közreműködik.

Az állami sportirányítás 2010 utolsó negyedévében kezdte meg a magyar sportegészségügyi rendszer átalakításának kidolgozását, s ehhez a feladathoz kapcsolódik egy új sportbiztosítási modell tervezett bevezetése is. Sportolóink olimpiai felkészülésének egészségügyi hétteréről és az OSEI jövőjéről, a sportegészségügyi rendszer fejlesztéséről hétfőn egyeztet Czene Attila, Szócska Miklós, a NEFMI egészségügyért felelős államtitkára és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium/Sportért Felelős Államtitkárság

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s