Emlékezés a legendás nyolcasra

Az egyik legnagyobb legenda már egy éve elment, de a szívünkben él tovább. Varga Zoltánra emlékezünk.
Engedjék meg, hogy a legelején elmondjam miért is Varga Zolizok. Amikor még a ’90-es évek második felében kiskamaszként találkoztam vele személyesen egyből megengedte, hogy tegezzem, és Zoliként hívhassam őt.
Sose felejtem el azt a napot. Élete utolsó pillanatait is a futballpályán töltötte Varga Zoli: a Ferencváros legendás ikonja egy öregfiúk-találkozón lett rosszul 2010. április 9-én, életét pedig már nem tudták megmenteni.

Két élményt hagyj osszak meg Veletek/Önökkel.
1. 1997 tavaszán, amikor megjelent a “VargaZoli” könyv, dedikálást tartott a váci úti bevásároló központban. A mérkőzés előtti napon, ráadásul pont egy Újpest-Fradi előtt volt. Sokan álltunk a sorban, amikor rám került a sorra, Zolitól fiatalos lendülettel és szeretettel megkérdeztem, vajon ki fogja majd fogni a csapatból Véber Györgyöt? Erre természetesen nem adott választ, majd utána még megkérdeztem milyen lesz a kezdőcsapat, akkor végképp óriási derű vette körül a terembe, mert mindent ki akart szedni Zoliból, de nem sikerült :). Óriási örömmel és megtisztelve dedikálta nekem a könyvet. Egyébként 2-1-re legyőztük az Újpestet a Megyeri úton :).

Itt a fotón látható is.

2. Néhány évvel ezelőtt Budapesten fociztak a Forma1-es pilóták, a Puskás Ferenc Stadionban telt ház előtt léptek pályára a versenyzők és a magyar legendák, köztük Zoli is. Olyan dolgokat mutatott be 60 évesen is, ami bámulatos. Ezt nem lehet tanítani, ez egy művészet.

Ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy a mai labdarúgók között kihez lehet hasonlítani Zolihoz. Erre két féle képben lehet választ adni:
– Zolihoz, csak azt is Varga Zolihoz.
– Zolihoz, Lionel Messihez.

Sokan mondják/mondták, hogy Zoli nehéz ember volt. Lehet, sajnos a sors nem volt kegyes vele. Személy szerint óriási bánatom az, hogy nem dolgozott az utánpótlásban. Szeretett a gyerekekkel foglalkozni. Azt a tudást, ami benne volt sajnos senki – még a Fradi sem – használta ki.

Néhány gondolat Varga Zolitól:

A rúgótechnikáról
A rúgótechnikát lehet gyakorolni, meggyőződésem, hogy arra nem kell születni. Én is ezt tettem. Tudatlanul bár, de a grundon is ezt tettem, később pedig kifejezetten treníroztam rá. Az edzések előtt és végén mindig számtalan alkalom volt arra, hogy gyakorolhassunk. Emlékszem, mikor sérült volt a jobb lábam, nem terhelhettem, tudatosan elkezdtem a lövéseket ballal gyakorolni. Ez olyannyira jól sikerült, hogy később sokkal pontosabban tudtam ballal célozni, mint jobbal, amellyel viszont erősebben lőttem.”

Átveszed, passzolsz, futsz, adod és kapod… Mindig ugyanaz a játék, mégis mindig más, mert folyton változik benne, és folyton változtat rajta maga az ember, testi ügyessége, értelme és érzelmei szerint. Nagyszerű érzés uralkodni a labdán, meglátni valamit a térben és ráérezni, mennyi minden függ az időtől.”

Pénteken este a DigiSport 21.05 órakor emlékműsort tart, amelyben Zoli nagylánya, Kati is részt vesz, kizárólag e miatt utazik Budapestre, plusz a Zoliról készült önéletrajzi filmet is levetítik – tudtuk meg Bánki Józseftől. A műsorban Zoli legjobb barátai Horváth József, Tarsoly Csaba, Bánki „Dodó” József mellett, a moderátor Zoli egyik kedvenc digis kollégája, Monoki Lehel lesz.
Szombaton aztán a Paracelsus sörözőben lesz az újabb emlékezés, amelyen a hajdani társak és játékosai közül Szőke Pista, Horváth Api, Rátkai László, Dejan Milovanovics vesz részt.

Videó:

Varga Zoltán
Született: 1944. december 31., Vál
Posztja: jobbösszekötő, középpályás
A Ferencvárosban (összesen): 234 meccs/85 gól (1961–1968)
Az A-válogatottban: 12/2 (1964–1968)
Az olimpiai válogatottban: 1/0 (1964)
Sikerei játékosként: 4-szeres magyar bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), Eb-bronzérmes (1964), olimpia bajnok (1964), VVK-1. (1965), VVK-döntős (1968)

Kárpáti Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s