Női Kézilabda: Kérdéses Zácsik és Szamoránsky játéka

Elutazott a Ferencváros együttese is, hogy Metzben lejátssza a KEK elődöntőjének első mérkőzését. Az előjelek nem a legjobbak, azonban Elek Gábor vezetőedző bízik benne, hogy a sok rossz után már csak jobb jöhet – írja a handball.hu.

handball.hu: Milyen volt átélni a Loki elleni meccset?
Elek Gábor: Nem akarok beszélni róla…

handball.hu: Csak pár szóban…
Elek: Terített betli. A Debrecen teljesen megérdemelten győzött, miután a játék minden elemében felülmúlt minket. Mi talán az egyik legrosszabb arcunkat mutattuk. A pozitívum, hogy innen csak felfelé vezet út, a negatívum pedig az, hogy amiért egy éve dolgozunk, nagyon messze került…

handball.hu: Rossz főpróba után jöhet a jó előadás?
Elek: Én számunkra a bajnokságot gondoltam fontosabbnak egészen eddig, de innentől azt mondom, hogy borzasztóan komolyan kell venni a nemzetközi kupát, mert ott még javíthatunk, hiszen nagyon messze kerültünk a bajnoki döntőtől, és bár nem tartom lehetetlennek, de teljesen meglehetetlenítettük a saját helyzetünket. Ennél klasszisokkal jobban kell kézilabdáznunk, hogy halvány esélyünk legyen Metzben és jövő héten Debrecenben is.

handball.hu: Mennyire viselte meg a lányokat a vereség, amely után mindössze három napotok volt felállni?
Elek: Igen, szép edzői feladat ilyenkor talpra állítani egy csapatot. Pláne úgy, hogy Zácsik Szandra nem teljesen egészséges. Azt látom, hogy kicsit megfogta a vereség az együttest, persze nagy baj lenne, ha nem így lenne.

handball.hu: A Toulon után újabb francia csapat került az utatokba. Jó ómen lehet, hogy a Toulont meggyőző fölénnyel sikerült kiütni?
Elek: Akár jó ómen is lehet, de azért a Metz jobb csapat, mint a Toulon, még akkor is, ha a Francia Kupából kiverték őket (Metz – Toulon 28-29) . Bravúros kapusteljesítményüknek köszönhetik, hogy a bajnokságban hazai pályán nyolc góllal tudtak nyerni (Metz – Toulon 31-23) , mert a Toulon semmivel sem játszott alárendeltebb szerepet, legalábbis az első félidőben, csak kihagyták az összes ziccerüket. Ebből feltétlenül tanulnunk kell.

handball.hu: Hasonló a két francia együttes játékstílusa?
Elek: Talán a metziek többet futnak, dinamikusabbak, és főleg a belső posztokon jobb egyéni képességekkel rendelkeznek. Feltétlenül kiemelném a belső négyesüket, tehát Franić-ot, Pineau-t, Horvatot, valamint a beálló Kamtot. Mellettük Leynaud, valamint Darleux személyében jóval erősebb kapusaik vannak, mint a Toulonnak, ami pillanatnyilag nekünk nem jó.

handball.hu: Mi a helyzet Zácsikkal és a többi sérülttel, beteggel?
Elek: Szandra még pénteken is infúziót kapott, hiszen napok óta valamilyen belgyógyászati problémával küzd. Már képbe került a vakbélgyulladástól kezdve a petefészek-gyulladásig minden, de nem tudjuk, hogy mi a probléma. Ez a kettő valószínűleg nem. A legutóbbi információink szerint gyomoridegből fakadó kezdődő gyomorfekély. Eléggé megviselte a Debrecen elleni teljesítménye is, ami majdhogynem értékelhetetlen szintű volt.

handball.hu: Nélküle azért nehéz dolgotok lenne a Metz ellen…
Elek: Azt azért látni kell, hogy szépen és jól hangzik a kezdőcsapatunk, csak a mai kézilabdát ezen a szinten már nem lehet hét emberrel játszani. A Loki ellen a tizenötödik percben kiesett Szamoránsky Piroska, Szandra pedig értékelhetetlen volt. Egy ideig tudtunk Piroskát helyettesíteni, de aztán már nem.

handball.hu: Mi történt Piroskával?
Elek: A szerdai edzésen egy kicsit aláfordult a bokája, és úgy érezte, hogy egyszerűen lépni se tud. Valóban védekezésben kaptuk róla a gólokat, de sportszerű volt tőle, hogy lecseréltette magát. Aztán amikor a végén látta, hogy nagy a baj, visszajött, de már nem tudott segíteni rajtunk. Remélem, hogy pályára tud lépni a Metz ellen, de ő sem százszázalékos. Mellette Balogh Barbarának kisebb húzódása van, Tomori Zsuzsi pedig medvepuszit kapott. Ha az első sorunk jól játszik és egészséges, akkor a világ bármelyik csapatának meg tudjuk nehezíteni a dolgát, de ha ez nem így történik, akkor egy teljesen átlagos csapattól is ki tudunk kapni. Nagyon hiányoznak a sérültjeink, Dajka Bettina, Deáki Dóra. Trufán Noémi, valamint Németh Csilla is hosszú betegeskedés után tért vissza, amelyből még mostanra sem tudtak teljesen kilábalni.

handball.hu: Azért általában az jellemző, hogyha egy csapatnál gondok vannak, akkor képes összeszedni magát, és akár csodát is tehet!
Elek: Én azt mondtam, hogy lehet, hogy a Debrecennek köszönheti majd a Metz a végét… Ebben az évben az volt ránk a jellemző, hogy a szégyenletes teljesítmények után – gondolok itt például két a Vác elleni és a békéscsabai mérkőzésünkre – iszonyatosan elvertük a következő ellenfelünket. Ha ez most is így lesz, akkor ha nem is azt mondom, hogy “megérte” a vereség, de a KEK-ben lehet javítani. Igaz, mindenki úgy véli, hogy a KEK hozza a rivaldafényt, meg az őrületet, de ha a jövőbe tekintünk, akkor nekünk a Bajnokok Ligáját a csütörtöki Debrecen meccs jelentette volna, ám úgy tűnik, hogy ezt elszúrtuk, hacsak nem tudunk csodát tenni, vagy ha a Győr meg tudja nyerni a BL-t.

handball.hu: Mikor indultok, milyen hosszú útra, és milyen körülményekre számítotok?
Elek: Péntek reggel fél nyolckor indulunk a reptérre, ahonnan Frankfurtba repülünk, majd onnan olyan három és fél órás buszút után érünk Metzbe. Felkészültünk a répareszelékre és a moszatkúrára, mert Toulonban ilyennel etettek minket, úgyhogy két-három szál kolbászt biztosan elteszek. Bezzeg Viborgban a lehető legjobb ellátást kaptuk, úgyhogy ha tudatlan lennék, azt mondanám, hogy a híres dán konyha után a teljesen ismeretlen francia konyha borzasztó volt.

KEK, elődöntő, 1. mérkőzés

Metz Handball – FTC-Rail Cargo Hungaria
vasárnap, 17.30
Metz, Les Arènes
Játékvezetők: Gregorio Muro San José, Alfonso Rodríguez Murcia (spanyolok)
Internetes élő közvetítés: France3 Lorraine

Visszavágó

FTC-Rail Cargo Hungaria – Metz Handball
2011. április 17., vasárnap, 14.30
FŐTÁV-FTC Kézilabda Aréna
Játékvezetők: Jens Nybo, Leif Poulsen (dánok)
TV: m1 – ÉLŐ

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s