Hétszázadik bajnokit ünnepelt a Harmadik Félidő

Garami József (sajtófotó)

Garami József, az MTK mestere a hétvégi Vasas elleni mérkőzésen komoly mérföldkőhöz érkezett. Hétszázadik első osztályú bajnokiján irányította csapatát. A SPORT2 futballshow-jában, a Harmadik Félidőben a műsorvezetők, Takács Rita és Petur András, pár játékossal összefogva meglepetéssel várták.

A 700. mérkőzést megünnepelve egy csokitortát kapott két korábbi és egy jelenlegi tanítványtól. A Haladás vezetőedzője, Aczél Zoltán az Újpest színeiben, Bognár György pedig a válogatottban játszott Garami mester kezei alatt. Kanta József, az MTK középpályása a 700. mérkőzésen, a Vasas ellen is az ünnepelt utasításait követte.

Garami József nem lehetett maradéktalanul boldog az 1-1 után, de most kárpótolhatta az a hangulat, ami a Harmadik Félidő arénájában fogadta. Még egy „álomtizenyegyet” is összeállítottak neki a műsor szerkesztői. A jelenlévő játékosok vicces történeteket elevenítettek fel edzőjükről. Kanta elmondta, hogy a nevekkel néha hadilábon áll Garami József, Aczél szerint viszont a feledékenység nem csak a nevekre terjed ki. Indult már el a rutinos tréner benzinkúton úgy, hogy a töltőpisztoly még a tankban pihent. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy Garami József bent akarja tartani a kék-fehér alakulatot az első osztályban.

Az MTK-val szoros versenyfutásban van a Haladás és a Honvéd. A két csapat egymás elleni mérkőzése után Aczél Zoltán, a szombathelyiek mestere csalódottan hagyta el a Bozsik Stadiont, míg Kemenes Szabolcs, a Honvéd hálóőre kellemes szájízzel gondol vissza az alsóházi rangadóra. A Harmadik Félidőben lehetőségük volt újra átbeszélni a mérkőzésen történteket, és a vesztes tréner elismerte, hogy szombaton reális volt a 3-1-es eredmény.

A Balaton partján a Fradi ikszelt a Siófok otthonában. Csizmadia Csaba, a zöld-fehérek hátvédje igazat adott a SPORT TV szakkommentátorának, Bognár Györgynek, hogy benne volt a kapott gólban. Szerinte kesereghetnének a két pont elvesztése miatt, de inkább annak örülnek, hogy egy ponttal elléptek a Pakstól. Emellett Csizmadiát az is vigasztalhatja, hogy kedvese, Judit bebizonyította a Harmadik Félidő Családi Páholy rovatában, hogy mindenkinél jobban ismeri őt.

Bognár György a műsorban eddig nem látott szerepkörben is bemutatkozott. Leckéket adott az ideális rúgótechnikáról. A kapuban Petur András próbált ellenállni a mesternek, de a hibátlan lövésekkel fantasztikus lelkesedéssel sem tudott mit kezdeni. Hiába, ha valaki jól használja a krétával felrajzolt belső,- teli,- és külső csűdöt, akkor bármikor könnyen a kapuba talál.

Puhl Sándornak, a SPORT TV szakkommentátorának volt ítélnivalója bőven, hiszen sípmester kollégái a nyolc mérkőzés alatt hét piros lapot osztottak ki. Nyilasi Tibornak viszont nagyon hálás szerep jutott: a honvédos Ivancsics Gellért Haladás ellen szerzett bámulatos gólját be tudta bólintani a szezon eddigi öt legszebb találata közé.

Harmadik félidő: Április 11., hétfő, 18.30, SPORT1 (ism.)
Harmadik félidő: Április 12., kedd, 20.30, SPORTM (ism.)

 

Vodpod videos no longer available.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s