Június 4-én ringbe léphet Erdei Zsolt

Szinte biztos, hogy június 4-én a lengyel David Kostecki ellen lép ringbe Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok, aki sikere esetén legközelebb már vb-címért mérkőzhet.

“Kilencvennyolc százalék, hogy lesz összecsapás júniusban, de a profi bokszban sok minden előfordulhat” – fogalmazott óvatosan a jövő hónapban 37. életévét betöltő veretlen bokszoló. Erdei hangsúlyozta, akkor tekinti majd biztosnak a meccset, ha aláírják a szerződést, ugyanakkor mostantól úgy készül, hogy június elején Atlantic Cityben mérkőzik.

“Április 16-a volt a következő meccsem eredeti dátuma, erre is készültem, de szerencsére június 4-re tolódott az időpont. Azért mondom, hogy szerencsére, mert áprilisra egy olyan riválissal tudtak volna összehozni, aki hasonló szintet képvisel, mint a novemberi, kenyai ellenfelem. Márpedig nekem komoly céljaim vannak, a ranglistán előre akarok lépni, ehhez pedig komolyabb rivális kell” – mondta Erdei, aki egyéves kihagyás után tavaly ősszel Samson Onyangót győzte le egyhangú pontozással.

A korábban a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú és a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoki övét is birtokló magyar sportoló leendő ellenfeléről nem sok információval tudott szolgálni.

“Mióta megtudtam, hogy ki lehet a riválisom, megnéztem a legutóbbi meccséről egy felvételt az interneten. Az alapján nem sok extrát lehet elmondani róla, persze kemény ellenfél lesz, nem is szabad lebecsülnöm, de úgy érzem, meg tudom verni” – mondta a 37 eddigi meccséből 36-szor győztes lengyel öklözőről Erdei.

Az amatőrként is világbajnok magyar bokszoló kitűnő állapotban van, mint mondta, talán még sosem volt jobb kondiban, erősebb és szálkásabb mint a valaha, ráadásul már most megvan a versenysúlya, jelenleg ugyanis 79 kg.

“Tíz százalék alatt van a zsírszintem, ami az orvosok szerint már egy kicsit alacsony is, persze az erőnléti trénerem mást mond, mindesetre maradjunk annyiban, hogy nagyon jó formában vagyok” – mondta magabiztosan minden idők legeredményesebb magyar profi ökölvívója.

A június 4-i mérkőzésig tartó programjáról Erdei egyelőre még nem sokat tudott mondani, rengeteg a bizonytalanság.

“Nem tudom mi lesz, de az biztos, hogy el kell kezdenünk a közös munkát Fritz Sdunekkel, így lehet, hogy én megyek majd Hamburgba, s ott készülünk két hetet, de lehet, hogy más lesz a menet. Most a menedzserem nyilván gőzerővel szervezi a programot, hogy minden rendben legyen” – beszélt a közeljövőről.

A Kostecki elleni meccs mindesetre fontos állomása lesz Erdei pályafutásának, melyből saját “számításai szerint” még vélhetőleg egy-másfél év van még hátra.

“Amennyiben legyőzöm őt, három világszervezetnél is a ranglista élére kerülök, azaz a következő meccsem már vb-címért megy majd, s jöhet egy igazán nagy ellenfél” – mondta Erdei Zsolt.

Az Arabella ásványvíz forgalomba hozásával kapcsolatban a bokszoló jelezte, amellett, hogy szép, és jól csengő a név, a választás azért is esett rá, mert “ő az egyetlen, akinek nem tud ellenállni”. A magyarországi forrásból származó víz egyik legnagyobb előnyének Erdei a magas vastartalmát nevezte. Hozzátette, ráadásul nem csupán egészséges, de nyerni is lehet vele – méghozzá egy Suzuki Swift személygépkocsit -, ha valaki a 13 héten át zajló játék során visszaküldi a palack címkéjét. A bevételből Erdei az Arc az egészségért alapítványt is támogatja.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s