Joó Abigél már versenylázban ég

Joó Abigél (fotó: kb/sportmenu.hu)

A hétfői Judó sajtótájékoztató után interjút készítettünk Joó Abigéllel, aki címvédőként fog indulni 78kg-ban a csütörtökön kezdődő 60. Eb-n.

Sportmenü: Hogyan várod most az Eb-t? Túl vagy a felkészülésen, voltak e problémák (akár szakmai, akár lelki)? Milyen hozzáállással indulsz most az Eb-re?

Joó Abigél: Problémám csak annyi volt igazából, amikor Düsseldorfból visszajöttünk, akkor úgy terveztük, hogy egyből elkezdünk keményen edzeni, de aztán végül is kicsit beteg voltam, voltam kivizsgáláson. Voltak különböző bajaim, de azokról kiderült, hogy azért volt, mert meg voltam fázva, le volt gyengülve a szervezetem, de egy hetes pihenő után már nekiállhatok a munkának. Három héten át elég keményen (heti 10 edzéssel) készültünk, utána meg csak 8 edzéssel az elmúlt két hétben, ezen a héten már csak három délutáni edzésem van. Szóval úgy érzem, hogy elég jól sikerült a felkészülésem, meg várom is az EB-t, rég volt mikor legutoljára versenyeztem.

Sportmenü: Most az Eb-n lesz olyan ellenfél, aki konkurenciát jelenthet a végső cél eléréséhez?

Joó: Természetesen igen, az első 5-10 ember mindig nagyon kemény, akiktől ugyanúgy bármikor ki is kaphatok, de persze meg is verhetem őket bármikor. Volt, akivel még nem küzdöttem sose, pl. a kínai olimpiai bajnok. Róla senki sem tud semmit, de már várom nagyon a versenyt, mert már rég versenyeztem.

Sportmenü: Versenylázban vagy gyakorlatilag. Az ellenfelekkel kapcsolatban hogyan készülsz föl? Vannak ilyen videók elemzésszerűen, amivel megismerheted, hol tudod nagyjából megfogni? Hogyan áll Nálad egy felkészülés, az ellenfelekkel kapcsolatosan?

Joó: Igazából én nem foglalkozom ezzel, edzőm szokott ezzel is foglalkozni, hogy a meccseimet felveszi, megnézi, meg az ellenfeleim más meccseit is és akkor tudja, hogy mit csinálok. Meg általánosságban azt, hogy engem hogy szoktak megverni, vagy legalábbis megfogni. És most erre tanultunk egy technikát.

Sportmenü: Az Eb után mik a felkészülési tervek, versenyek? Gondolom, az olimpiai kvalifikáció folyamatosan van, meddig tart ez a versenyláz, hogy ez meglegyen? Hiszen utána nyugodtabban tudsz készülni az olimpiára. Van benned egy kis feszültség, hogy amíg nincs meg a kvóta, addig állandó pörgésben vagy? Kell a pörgés vagy kellenek a nyugodt percek, hogy meg tudd csinálni a versenyeket?

Joó: Most kicsit fura volt nekem ez a hosszú pihenő, hogy kb. két hónapig nem volt verseny és nem találkoztam a többiekkel. Mintha nem tudnám, hogy mit csináltak, hogy edzettek vajon, ugyanolyanok, mint előtte? Biztos erősödtem én is, ők is, de ők vajon mennyivel lesznek erősebbek és esetleg más technikát csinálnak, mint előtte? Rájuk se ismerek? Szóval kicsit fura, úgyhogy jobb, ha kéthetente vagy havonta járunk versenyre. Úgy kicsit megnyugszom, hogy jól van akkor, jól megy, mindig meg tudom fogni őket. Kell ez a pörgés! Az EB után két héttel lesz a makói verseny, utána meg folyamatosan kb. havonta lesznek a versenyek. Ez egy évig tart, aztán ha kijutok, akkor ott még van egy felkészítő. Folyamatosan vannak versenyek és nincs megállás, persze ez attól is függ, hogy hány versenyen indulok, hogy mondjuk, az első öt versenyen aranyat hozok haza, akkor nem kell több versenyen indulnom.

Kárpáti Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s