Monicomp Liga, 24. forduló: 20 perc alatt bedarált a Vidi a Pápát

A listavezető Videoton kiváló második félidei teljesítményének köszönhetően hazai pályán négygólos győzelmet aratott a Pápa felett a labdarúgó Monicomp Liga 24. fordulójának első szombati mérkőzésén.

Az első félidőben az éllovas egyértelmű mezőnyfölényben futballozott, azonban a labda hiába volt szinte egyfolytában a Videoton játékosainál, igazi gólhelyzet nem alakult ki. Véber György 30 percnyi játék után frissíteni próbált egy cserével, de így sem lett sokkal aktívabb a pápai csapat.

Az alacsony színvonalú első játékrészt követően valamelyest veszélyesebbé vált a Videoton játéka, de a teljesen visszahúzódó pápai védelemmel sokáig megküzdöttek Alvesék. A vezetést egy büntető után szerezte meg a Fehérvár, majd az utolsó húsz percben parádézott a bajnokaspiráns, amely így magabiztossá tette sikerét.

Eredmény:
Videoton FC-Lombard Pápa 4-0 (0-0)
Videoton: Bozovic – Lázár, Lipták, Vaskó, Andic – Sándor, Elek, Vasiljevic (Polonkai, 62.) – Nagy D. (Gosztonyi, a szünetben), Lencse (Nikolic, 77.), Alves
Pápa: Szűcs L. – Nagy S. (Takács P., 72.), Dlusztus, Farkas A., Supic (Bali, 78.) – Zulevs, Gyömbér, Németh M. – Maric, Bárányos, Heffler (Rebryk, 30.)
gólszerzők: Alves (70., 81.), Lencse (75.), Nikolic (88.)
sárga lap: Sándor (16.), Lencse (24.), Elek (75.), illetve Nagy S. (31.), Zulevs (55.), Farkas A. (63.), Maric (66.), Szűcs L. (68.)
Székesfehérvár, 4079 néző. Gólszerzők: Alves (70., 81.), Lencse (75.), Nikolic (88.).

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s