Kajak-Kenu: “Mindenki az olimpiai kvótára koncentrál”

A lehető legtöbb olimpiai kvóta megszerzését tartja a legfontosabb célnak Storcz Botond a szegedi világbajnokságon. A kapitány július közepére véglegesíti a magyar válogatott névsorát – írja a kajakkenusport.hu.

Néhány nap múlva elkezdődik a szegedi Mol kajak-kenu világbajnokság legelső válogató versenye. Ebből az alkalomból beszélgettünk Storcz Botond kapitánnyal a felkészülésről és a célokról.

Ebben a szezonban tulajdonképpen mindenki az olimpiai számokra koncentrál, hiszen a szegedi világbajnokság egyértelműen a londoni kvóták kiosztásáról szól. – mondta Storcz Botond.

Olyan ütemben fejlődik a kajak-kenu, és olyan erős a nemzetközi konkurencia, hogy manapság már az olimpiai indulási jog megszerzése is hatalmas fegyverténynek számít. Ha például a tavalyi, poznani világbajnokság lett volna a kvalifikációs verseny, akkor a férfi kajakosaink a lehetséges nyolcból csak kettő kvótát gyűjtöttek volna, Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos révén. Ez kevés, ennél többet, sokkal többet szeretnénk!

A legjobban a négyes hajó „fizet”, hiszen ott egyszerre négy kvótát lehet szerezni, ráadásul a K4-es döntő sokkal kiszámíthatóbb, mint például 200 vagy 1000 méteren az egyes finálé. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy ütőképes 1000 méteres négyes felépítésére helyezzük idén a legnagyobb hangsúlyt. Ősszel három hétre kiment az egész csapat Törökországba, már ott elkezdtük tesztelni a lehetséges négyeseket. Novemberben, decemberben ez egyáltalán nem szokás, vagyis rendhagyó módját választottuk a csapathajó felkészítésének. Eleinte úgy láttam, hogy a versenyzők idegenkednek egy kicsit ettől, de végül mindenki pozitív tapasztalatokkal jött haza. A közös tábor tavasszal Spanyolországban folytatódott, ami után kijelöltem a Szalai Tamás, Gyökös Lajos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összeállítású négyest. Természetesen mindenkinek jeleztem, hogy ez még közel sem a világbajnoki összetétel, változhat, bőven lehetnek kihívói a fiúknak.

A maximális kvótaszám megszerzése reális elvárás lehet ezek után a férfi kajak válogatottól?

Hazai pályán történhetnek csodák, de bő három hónappal a világbajnokság előtt inkább azt mondom, hogy a nyolc kvóta begyűjtése nem reális, hattal elégedett lennék.

A nőknél nem a kvótákat, inkább az érmeket, sőt az aranyérmeket szoktuk számolni. Csakhogy, most nincs Douchev Janics Natasa…

Valóban, Natasa tavaszi bejelentésével megváltozott az összkép a női vonalon. Tavaly öt érmet nyert Poznanban, köztük három aranyat, ezt kellene pótolnunk. Szerencsére kellemes helyzetben vagyunk, hiszen 500 egyesben éremesélyes lehet Kozák Danuta, a tavalyi Európa-bajnok, vagy akár Kovács Katalin és Benedek Dalma is. 200 méteren például Paksy Tímea pótolhatja Natasát, aki 2006-ban a Maty-éren vb-aranyat nyert a sprinttávon. Nincs mese, Natasa nélkül is meg kell lennie a maximális, hat női kvótának!

A kenusoknál mindössze három olimpiai szám maradt, négy megszerezhető kvótával. Vajda Attila, hazai közönség előtt a vb egyik nagy sztárja lehet, kire számíthatunk még?

Telnek, múlnak az évek, mégis nap mint nap eszünkbe jut, hogy Kolonics György tragédiája micsoda ürességet hagyott a kenu szakágban. Ezzel együtt nem mondhatjuk, hogy egy személyes lenne a válogatott. Vajda Attila nyilván aranyat szeretne nyerni, de az elmúlt években nagyon felerősödött a páros mezőny – a Sáfrán testvérekkel és a Mike Róbert, Tóth Márton kettőssel -, sőt tavaly Kovács Gergely is olimpiai kvótás helyen végzett C-1 200 méteren. Ne feledkezzünk el Kozmann Györgyről és Kiss Tamásról sem, akik a pekingi sikertörténet után ismét együtt készülnek a C-2 1000 méterre. Valóban csak három olimpiai szám maradt, talán itt van a legnagyobb szükség a specializálódásra. Bízom benne, hogy hozzuk a poznani formát, és begyűjtjük a négy kvótát.

Mikor lesz végleges a válogatott névsora?

Az olimpiai számokban június közepén, hiszen az Európa-bajnokságra már a vb-csapattal megyünk. A nem olimpiai számokban július közepén, az országos bajnokság után jelölöm ki a végleges keretet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s