Foci, EL, elődöntő, visszavágó: Braga-Porto döntő lesz! – a kibeszélő-show

Csütörtökön este jön az Európa Liga elődöntőjének visszavágója, amelyen az lesz a kérdés, hogy portugál-házi döntő lesz-e vagy sem. Az FC Porto négy gólos előnnyel utazik Spanyolországba, míg a párharc másik ágán a Benfica egy gólos vezetéssel lépnek pályára a Braga otthonában. Szurkoljunk közösen a csapatoknak, tartsatok velünk.

Egy héttel ezelőtt rendezték meg az első mérkőzéseket az Európa Liga elődöntőjében. Az FC Porto hazai pályán lefocizta a spanyol Villarealt, ugyanis Hulk és Falcao vezérletével 5-1-re nyertek. Ha nem történik nagyobb borulás, akkor a friss bajnok luzitán együttes ott van a Dublini fináléban.

Az elődöntő másik ágán izgalmas mérkőzés várható, hiszen a Benfica az első mérkőzésen 2-1-re győzött a Braga ellen. A portugál tabella második és harmadik helyezettje várhatóan elképesztő mérkőzésen fog összecsapni. A kis csapat, ha egy gólt betalálna, akkor ott lehet a döntőbe.

A finálét május 18-án rendezik Dublinban.

Európa Liga, elődöntő, visszavágók:

Braga (portugál)-Benfica (portugál) 21:05 (az első mérkőzésen: 1-2) (TV: Story4tv)
Villarreal (spanyol)-Porto (portugál) 21:05 (1-5) (TV: Digisport)

A várható kezdők:
Braga (4-3-3): Artur – Rodriguez, Paulao, Garcia, Silvio – Hugo Viana, Vandinho, Salino – Meyong Ze, Alan, Lima

Benfica (4-4-2): Roberto – Pereira, Jardel, Luisao, Coentrao – Garcia, Martins, Peixoto, Gaitan – Saviola, Cardozo.

—————————————————————————————————————————————————-

20:00: Sok szeretettel köszöntjük a kedves szurkolókat. Bő egy óra és megkezdődik az EL-elődöntő visszavágói.

20:10: Íme a streamek

21.05 Villareal-Porto
Story TV
http://storytv.hu/musorok/europa_liga/

Shanghai Sports cn (p2p: TVUPlayer, Sopcast, TVAnts, streamtorrent)
Gol TV (p2p: TVUPlayer – 65217 Football)
Sport.ro (p2p: Sopcast, streamtorrent)
http://www.sport.ro/live
sop://broker.sopcast.com:3912/80562
sop://broker.sopcast.com:3912/98533
sop://broker.sopcast.com:3912/102426
sop://broker.sopcast.com:3912/108108
sop://broker.sopcast.com:3912/93289
sop://broker.sopcast.com:3912/98533
sop://broker.sopcast.com:3912/109400

NTV ru
mms://69.172.226.39:554/RU_ntv_mosk.wmv
http://kaban.tv/ntv-online
http://myfreetv.ucoz.net/index/ntv/0-554
stopstream
http://www.stopstream.tv/ch2.html

atdhe
http://atdhenet.tv/37056/watch-villarreal-vs-fc-porto

foxsports
http://fsports5.blogspot.com/p/channel-2.html

21.05 Braga-Benfica
SIC
http://www.tvtuga.com/sic/
http://www.tvtuga.com/sic-em-directo/
http://boxept.weebly.com/stream2.html

FIVE (p2p: streamtorrent)
http://www3.five.tv/footballonfive/

sima tv
http://simatv3d.blogspot.com/

stopstream
http://www.stopstream.tv/ch1.html

foxsports
http://fsports5.blogspot.com/p/channel-1.html

atdhe
http://atdhenet.tv/37057/watch-braga-vs-benfica

blinertv
http://blinertv3.blogspot.com/p/tv.html

20:30: Íme a kezdők!

Braga (4-2-3-1): Artur – Miguel Garcia, Alberto Rodriguez, Paulao, Silvio – Hugo Viana, Custódio – Alan, Mossoró, Lima – Meyong
csere: Cristano, kaká, Hélder barbosa, Elderson, Leandro Salino, Peterson, Anibal Capeta
Vezetőedző: Domingos Pacienca

Benfica (4-3-1-2): Roberto – Maxi Pereira, Jardel, Luisao, Fabio Coentrao – Gaitán, Javi Garcia, Peixoto – Carlos Martins – Saviola, Cardozo.
csere: Moreira, Airton, jara, Roderick, Felipe Menezes, Sidnei, Alan Kardec
Vezetőedző: Jorge Jesus

VIillareal (4-3-3): Diego López – Mario Gaspar, Musacchio, Bruno Soriano, Capdevila – Cani, Matilla, Santi Cazorla – Nilmar, Rubén, Rossi
csere: Juan Carlos, Oriol, Marchena, Senna, Borja Valero, Cicnho, Mubarak
Vezetőedző: Juan Carlos Garrido

FC Porto (4-1-2-3): Hélton – Sapunaru, Rolando, Otamendi, Álvaro Pereira – Fernando – Fernando – Guarin, Joao Moutinho – Hulk, Falcao, C. Rodríguez.
csere: Beto, maicon, Sereno, Walter, James Rodriguez, Souza, Rúben Michael
Vezetőedző: André Villas-Boas

21:00: Hamarosan kezdődik a mérkőzés.

21:02: A csapatok már a pályán vannak. A Braga tiszta pirosban, míg a Benfica tiszta fehérben. Spanyolországban a Villareal tiszta sárgában, a Porto megszokott kék-fehér szerelésben lép pályára.

21:05: Elkezdődött a mérkőzés, a játékot a Benfica és a Porto kezdte.

21:09: A 3. percben Silvio sárgát kapott.

21:22: Vezet a Villareal, Cani góljával a Porto ellen 1-0.

21:25: Góóóólll! A 20. percben vezet a Braga! Hazai szabadrúgást követően Custódio fejelt a kapuba 1-0. Összesítésben 2-2, Braga a döntős, idegenbeli gólokkal.

21:47: A 42. percben Saviola kapufát rúgott! Marad az 1-0-s Braga vezetés.

21:47: A 40. percben egyenlített a Porto, miután Hulk betalált, így Villareal-Porto 1-1.

21:49: Elkezdődött az utolsó perc az első félidőben Bragaban.

21:50: Két perc a ráadás.

21:55: Félidei eredmény

Sporting Braga – Benfica 1-0, összesítésben a Braga, 2-2, idegenbeli gólokkal

Villareal – FC Porto 1-1-, összesítésben a Porto, 6-2-vel

22:07: Elkezdődött a második félidő.

22:11: Góóól! Vezet a Porto, miután a 48. percben Falcao talált be, így Villareal – FC Porto 1-2.

22:13: Az 50. percben Peixoto kapott sárgát.

22:21: Az 58. percben cserélt a Benfica: Peixoto helyett Jara a pályán.

22:22: Az 59. percben Maxi Pereira is besárgutl.

22:23: A Paulao is sárgát kapott.

A 73. percben cserélt a Braga: Lima helyett Leandro Salino.

22:38: Elkezdődött az utolsó negyedóra a mérkőzésen.

22:39: A 75. percben Coentrão sárgát kapott.

Capdevilla egyenlített, Villareal – FC Porto 2-2.

22:43: A 80. percben cserélt a Braga: Mossoró helyett Kaká a pályán.

Rossi betalált, így Villareal – FC Porto 3-2

22:44: A 81. percben cserélt a Benfica: Martins helyett Alan Kardec a pályán.

22:49: Elkezdődött az utolsó öt perc.

22:50: A 87.percben mindkét együttes cserélt: Sviola helyett Felipe Menezes, és Meyong helyett Hélder Barbosa.

22:51: Egyre többet támad a vendégcsapat, de az utolsó pillanatban kimaradnak a lehetőségek, így továbbra is a Braga a továbbjutó.

22:52: Elkezdődött az utolsó perc.

22:53: Öt perc a ráadás.

22:54: A 92. percben Luisao sárgát kapott.

22:55: Benfica szöglet jön, a nyolcadik.

22:57: Elkezdődött az utolsó perc.

22:58: Vége!!!!

Braga-Benfica 1-0

Továbbjutó: a Braga, összesítésben 2-2, idegenbeli gólokkal

Villareal – FC Porto 3-2

Továbbjutó: az FC Porto, összesítésben 7-4.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s