Kemény Dénes beköltözött a Hírességek Csarnokába

Kemény Dénest hivatalosan is beiktatták a vizes sportágak legnagyobbjait tömörítő Hírességek Csarnokának (ISHOF) lakói közé.

A férfi vízilabda-válogatottat megszakítás nélkül háromszor olimpiai győzelemre vezető szövetségi kapitányt magyar idő szerint szombatra virradóra ünnepélyes külsőségek között avatták az egyesült államokbeli International Swimming Hall of Fame tagjává. A floridai Fort Lauderdale tengerpartján lévő panteonban négynapos rendezvénysorozaton találkozott a sportág krémje, és a program csúcspontja a 2011-es kitüntetettek tiszteletére rendezett péntek esti ceremónia volt, amelyen átadták a vizes sportágak kiválóságainak még tavaly novemberben odaítélt “halhatatlan” címet.

“Köszönöm aranyérmes játékosaimnak, segítőimnek, s a szurkolóinknak, hogy ekkora megtiszteltetésben részesülhettem” – nyilatkozta a helyszínről a válogatott hivatalos honlapjának, a http://www.vlv.hu oldalnak Kemény Dénes, aki a hivatalos indoklás szerint azzal kerülhetett be a Hall of Fame-be, hogy 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is ötkarikás elsőséget szerzett a nemzeti együttessel.

Budapesten hétfő délben – közvetlenül hazaérkezése után – a szövetség, a magyar pólót támogató főszponzor, a Vodafone, továbbá a kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság képviselői a sajtó jelenlétében köszöntik a Hírességek Csarnokának frissen beiktatott magyar tagját.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s